Sokáig az EA elsőszámú sorozata volt a Medal of Honor, mely mára csak egy szomorú emlék maradt.

Biztos veletek is már előfordult, hogy akár a virtuális könyvtáratokat, akár a fizikai lemezes gyüjteményetek végiglapozva belefutottatok olyan játékba, melyről többé-kevésbé már meg is feledkeztetek, legyen az egy önálló cím, akár egy sorozat valamelyik része.

Mi törént a Medal of Honor szériával?

A Medal of Honor széria mindig is a Call of Duty versenytársa volt. Mindkét játék a második világháborús témával aratta a legnagyobbat, a különbség csak annyi, hogy míg a Cod „zökkenőmentesen” tudott profilt váltani, az EA sorozata elvérzett, mikor lépni kellett volna.

D-nap, a Medal of Honor egyik legemlékezetesebb küldetése.

Medal of Honor (2010)

A sorozat 2010-es darabja előtt utoljára 2007-ben érkezett teljesértékű epizód, a Medal of Honor: Airborne. Az EA már ekkor is előnyben részesítette a Battlefield sorozatot, viszont nem akarta elengedni a Medal of Honor kezét sem, hisz teljesen más volt a két játék profilja.

A háttérben is komoly változások voltak. A korábban EA Los Angeles-ként ismert stúdiót átszervezték, ők lettek a Danger Close Games, a svéd székhelyű DICE pedig mint a nagytestvér, elkezdte figyelemmel követni, és segíteni az amerikai csapat munkáját. Tették mindezt úgy, hogy közben ők is aktívan hegesztették a saját címüket, ekkor már csak 1 évre voltunk a Battlefield 3 megjelenésétől.

Végül 2010 október közepén, 3 év pihenés után jelent meg az alcím nélküli Medal of Honor. Hatalmas profilváltás, a világháborúból ugrottunk a modern hadviselés színterére, az emberek pedig szerették.

A változás egyértelműen pozitív volt.

A sztori mód afganisztánban játszódott és egy elit osztag, az amerikai Tier-1 legkülönfélébb küldetéseit játszhattuk újra. Az események egyébként részben valós események rekonstrukciói, a játék veterán katonák beszámolóira épült fel.

A többjátékos mód egészen más tészta. A multiért jóval inkább volt felelős a DICE, ezért a motort is cserélték, a solo mód Unreal Engine 3-ja helyett ezt a svédek saját motorja, a Frostbite hajtotta. Tulajdonképpen ha a név nem fűzi őket össze, külön is megjelenhetett volna a játék két fele, hiszen a helyszínen és a témán kívül semmi azonos nem volt bennük. Teljesen más volt a mozgás, a fegyverek működése és úgy általában a hangulat.

Ettől a furcsa kettősségtől függetlenül a 2010-es epizód abszolút pozitív visszajelzéseket kapott, a rajongók mégsem lehettek felhőtlenül boldogok. A megjelenéskor a Tier 1 verzió mellé járt egy Battlefield 3 béta kulcs, mely szuper ajándék volt, közben pedig előre vetítette a Medal of Honor sorozat jövőjét.

Battlefield 3, az egyetlen út

Az EA döntés előtt állt. Egyfelől ott volt az EA Los Angeles, akiknek az utolsó önálló projektje a Medal of Honor: Airborne volt, szinte egy előző generáció. Másfelől ott volt a DICE, egy saját fejlesztésű, bitang erős és látványos motorral, egy franchise-al és végtelen lehetőséggel.

1 évvel a Medal of Honor (2010) megjelenése után az EA piacra dobta a Battlefield 3-mat egy bomba sikert arató kampány után. Az E3 abszolút győztese volt abban az évben a Frostbite motor és a megjelenés előtti multis béta is kilóra megvette a játékosokat.

A Battlefield 3 pedig jött, látott és szanaszét nyerte magát. Nem csak a játékosokat szippantotta fel minden platformon, a kritikusat is zsebre tette. Innentől elég egyértelmű volt, hogy a lehető legtöbbet kell kihozni a címből. Az EA mindent figyelmét a DICE felé fordította, sorban jöttek ki a DLC-k, többek között egy Closed Quarters nevezető is.

A nevéből is egyértelmű, a hatalmas csatatereket felváltották a kis szobák és folyosók. Hangsúlyosabb lett a shotgun használat és a gyors reakció, a járművek pedig a háttérbe szorultak. A Battlefield közösség nem volt elájulva a dologtól, az EA-nek viszont ez talán nem is volt fontos, valami egészen mást akart elérni ez a DLC.

Medal of Honor: Warfighter

2012 október 5-én megjelent a Warfighter, az utolsó Medal of Honor. A vicces az egészben, hogy a Battlefield 3 ekkor még bőven aktív volt, sőt, még 2013 márciusában is érkezett hozzá kiegészítő, az End Game, de vissza a Medal of Honorra.

Ekkora az amerikai fejlesztőcsapat teljesen beolvadt, hivatalosan is DICE Los Angeles lettek. Ezzel megkapták a motort is, immáron a teljes játék a Frostbite-ot használhatta, abból is a kettes verziót, amely a BF3 alatt is ketyeg.

Ez viszont inkább volt egy közepes tech-demó, nem pedig AAA játék.

Utólag kicsit olyan érzés, mintha az egész Warfighter csak azért jelent volna meg, hogy egyes technikákat kipróbáljanak a Battlefield 4 megjelenése előtt. A teljes játék ugyanis egy ingerszegény és sablonos produktum lett. Az egyjátékos mód most is Tier-1-es beszámolókra épített, ez azonban már nem volt elég. Az ajtókon átrobbantgatás a tizedik alkalomnál már nagyon unalmas volt, a karakterek abszolút felejthetőek és nem volt ritka az sem, mikor a mentésünket egyszerűen nem tudtuk tovább vinni, ezzel pedig ugrott az egész előrehaladás.

A multiplayer szintén iszonyú unalmas. Az egész arra volt felépítve, hogy a játékosok besorozhattak a saját országuk zászlaja alá, így a hazájuknak gyűjtve a pontokat.

A mechanikai azonban teljesen hidegenhagyta a játékosokat.

Az egész multi kihalt néhány hónappal a megjelenés után, de már hetekkel október után nehéz volt teli szervert találni. A Battlefield 3 továbbra is több játékost vonzott és ekkor már készülőben volt az új epizód.

Egy évvel később újabb pofon. 2013-ban megjelent a Battlefield 4, mely a Warfightert teljesen kivégezte, és a 2010-es MoH is lassan felszívódott a Battlefield két új epizódja mögött.

Végső akkord

A Warfighter hatalmasat bukott. A közösségnek egy cseppet sem hiányzott a Battlefield 3 után egy újabb fps 1 éven belül, ezt pedig a számok is egyértelműen megmutatták. Az EA ezen a ponton már tudta, hogy a Battlefield képes lehet kielégíteni a pörgős, kis pályára éhezőket és a klasszikus BF élményt keresőket is. A Medal of Honor-nak már nem volt helye a piacon, ezt pedig csak jobban megerősítették azzal, hogy ráeresztették a Battlefield 3-ra, egyértelműen bukásra ítélve azt.

A Medal of Honor egészen 2019-ig tetszhalott állapotban volt, mikor a Respawn Entertainment bejelentette, hogy új epizód készül. Az öröm nagyon rövid ideig tartott, kiderült ugyanis, hogy egy VR játékról van szó, ami valahol a Jedi: Fallen Order és az Apex Legends árnyékában készül.

Immáron 8 éve halott a Medal of Honor, miközben a Battlefield széria bővült egy újabb modern játékkal, a BF 4-el (2013), aztán visszatértünk a világháborúkhoz a Battlefield 1-el (2016) és 5-tel (2018).

Szerintetek lesz még valaha AAA kategóriás Medal of Honor játék? Talán az új konzolgeneráció megváltás lehet? Az EA teljesen néma, a VR-os epizód bejelentésekor sem adtak semmilyen jelet arról, hogy bármilyen céljuk lenne a szériával a jövőben.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×