Gyakorlatilag ingyen ad egy wint a játék.

Csupán pár hete jelent meg az ingyenes Call of Duty, de érthető módon sorra dönti meg a rekordokat. Ez részben annak is köszönhető, hogy sokkal kevesebb bug van benne, mint a vetélytársaiban, persze ez nem azt jelenti, hogy a játék ne lenne hibamentes. Ezúttal egy igencsak furcsa gulág bugra bukkantak a játékosok, ami elég kaotikus módon viselkedik a játékban.

Maga a gulág alapvetően jól üzemel, legalábbis a játék eleje-közepe felén, amikor is ugyebár bőven vannak ott kihívók. A krach akkor üt be, amikor elfogynak az ellenfelek, ilyenkor a Warzone teljesen random dolgokat művel. Ebben az esetben egy játékosnak akkora szerencséje volt, hogy ő került utoljára a gulágba és egészen a játék végéig nem kapott ellenfelet, így sikeresen megnyerte az egész mérkőzést. A gáz ugyanis megölt mindenkit a pályán, amíg ő a gulágban várt ellenfelére.

I won a Warzone from the Gulag! from CODWarzone

 

Brittn64 részletesebben is elmesélte történetét:

„Én akkor kerültem be, amikor kb 12 csapat volt hátra, de soha nem kaptam ellenfelet és soha nem is engedett szabadjára. Ez idő alatt a többiek mind meghaltak a gáztól, gondolom én legalábbis.”

Nem egyedi esetről van szó egyébként, ugyanis mások is számoltak be hasonlóról, viszont volt, akit top 3-ban dobott vissza az éles meccsre, rá egyértelműen a gyors halál vált. Épp ezért a játékosok szerint ezt könnyen ki lehetne küszöbölni, ha a gulág csak egy ideig lenne nyitva, az idő lejárta után pedig mindenki instant meghalna és csak visszavásárlás útján lehetne visszahozni az élők táborába.

Nektek mi a véleményetek a hibáról?

https://www.facebook.com/groups/warzonehungary/

×