A Capcom arra figyelmeztet, hogy Európában problémás lehet dobozos formában Resident Evil 3 Remake-et vásárolni.

A Resident Evil 3 Remake lemezes példányai a Capcom figyelmeztetése szerint késlekedhetnek, így aki teheti, inkább digitálisan vegye meg a címet. Ennek oka természetesen az, hogy a koronavírus-járvány miatt szinte minden szállítmány késik. A játék globális megjelenési dátumára azonban ez nincs hatással: mindenképpen megjelenik április 3-án.

„Egyes európai országokban késhetnek a szállítmányok, beleértve a játékok lemezes változatait is” – nyilatkozta a Capcom.

Kép forrása: Capcom

Ez bizony azt is jelenti, hogy előfordulhat, hogy a gyűjtői kiadásokhoz is nehezebb lesz hozzájutni. Ha valaki mégis szeretné ilyen módon megvenni, nem árt minél előbb felvenni a kapcsolatot a boltokkal.

Aki pedig szeretne biztosra menni, inkább vegye meg digitálisan a játékot. A PlayStation 4 esetében ez szintén nehézkes lehet, hiszen nemrég a Sony bejelentette, hogy a hálózatterhelés miatt Európában csökkentik a PlayStation Network letöltési sebességét. A Square Enik egyébként nemrégiben hasonló figyelmeztetést adott ki a Final Fantasy 7 Remake dobozos megjelenésével kapcsolatban.

Te már előrendelted a Resident Evil 3 Remake-et?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×