A COVID-19 szó szerint mindenre hatással van. Nem csak a mindennapi életünket nehezíti meg, a piacon is hatalmas károkat okoz.


A koronavírus most már hosszú hetek óta szolgáltat folyamatos beszédtémát a mindennapokban. Akadozik az üzletek ellátása, elfogytak a maszkok és mindenféle fertőtlenítő, rohamos tempóban veszítik el az emberek a munkájukat és még nap estig sorolhatnánk a negatív hatásokat. Most egy újabb, már előre megjósolt probléma kezdett el begyűrűzni.

Hatalmas pofon az informatikai ágazatnak

Talán senkinek nem okoz nagy meglepetést ha elmondom, az elektronikai cikkek túlnyomó többsége Kínában készül, sőt, a kész termékek kisebb alkatrészei is ott kerülnek legyártásra. Az által, hogy a gyárak szépen lassan lecsökkentették a kapacitásukat, majd idővel le is álltak, hatalmas pofont kapott az informatikai piac.

Fogyóban az Amazon készletei. Forrás: Shutterstock – tomshardware

A teljesség igénye nélkül ezért késhet a nemsokára megjelenő új, olcsó iPhone, de drágulnak lassacskán az SSD és további számítógép alkatrész árak is.

Most a következő szintre lépünk

Ahogyan azt már a vírus elején is pontosan tudni lehetett, most el is érkeztünk arra a pontra, mikor is elkezdjük megérezni, hogy fogyóban vannak a készletek. Az első aggasztó hír az USA-ból érkezett, az Amazon mondta be az unalmast.

Egészen pontosan arról van szó, hogy bizonyos alkatrészek kiszállítási ideje akár április végére is datálhat.

Könnyen benne lehet a pakliban az is, hogy az Amazon csak óvatos és inkább többet saccol, a termék pedig korábban érkezik majd, ettől függetlenül mindenképpen vészjósló jel ez a jövőre tekintve.

Nekünk duplán rossz lehet

A magyar piaci árakat a forint ingadozása komolyan meg tudja, és szokta is rázni, és nem lesz ez másképp a közeljövőben sem. A forint sorra dönti a negatív rekordokat, a cikk írásának a pillanatában 350 forintnál is többe kerül 1 euró.

Forrás: Bing

Az azért iszonyatosan rossz jel számunkra, ugyanis a vírus körüli állapotok szerint nem, hogy javulni, még sokkal rosszabbra fog fordulni a helyzet a következő hetekben, vagy akár hónapokban. Ezt természetesen a magyar fizetőeszköz is komolyan megérzi majd, amit csak tetéz a termékek egyre kisebb számban való elérhetősége.

A jövőben számítanunk kell arra, hogy az egekbe lőhet ki az SSD-k és memóriák ára, de a HDD-k, videokártyák és processzorok sem fogják megúszni és minél tovább tart a koronavírus miatt a világméretű bénulás, annál rosszabb lesz a helyzet.

Az Intel is közvetlen vesztese lehet a dolognak, a 10. generáció megjelenése drasztikusan lassulhat a pillanatnyi körülmények miatt, de az Nvidia is inkább a válságra fókuszál és nem az új videokártya család bemutatására. Szomorú idők.

Aki bármit szeretne a közeljövőben a gépébe venni, az azonnal tegye meg, ugyanis a 24. órában vagyunk. Azt már most biztosra vehetjük, hogy a piac helyreállása egy nagyon hosszadalmas folyamat lesz, jó, ha talán jövőre valamikor normalizálódnak majd az árak.

Ti terveztek még gyorsan beszerezni bármilyen alkatrészt a gépetekbe, vagy bíztok abban, hogy a mostani vas elég lesz a karantén végéig? Vajon mi lesz a next-gen konzolokkal és azok áraival? Ez is a jövő zenéje. Amint ezzel kapcsolatos friss hírek látnak napvilágot, mi megírjuk nektek!

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×