Érdekes kutatásokra képesek a játékosok, Scragr például most megnézte, milyen útvonalon mozognak a Battle Bus-ok. Ötszáz kört vizsgált meg.


Amióta karanténba vonult a világ, olyan dolgokra is szánnak időt a játékosok, amikre talán máskülönben nem fordítanának erőforrást. A szóban forgó kép nem ilyen, komoly időbefektetés kellett ahhoz, hogy elkészüljön.

Scragr úgy döntött, megvizsgálja, hogy a Battle Bus milyen útvonalakon szállítja mérkőzésbe a játékosokat. Minden köre előtt készített egy képernyőfotót a busz vonaláról, amit később rávetített egy üres térképre Photoshopban. A jármű irányát egy világoskék vonallal jelölte.

Ezt megismételte 500-szor, így jött össze az alábbi kép:

Nos, ha valaha azt érezted, a Battle Bus sokszor ugyan azon az útvonalon szállít, a fenti kép bizonyíték arra, hogy ez a valóságban nem így történik. Tényleg teljesen random a dolog, ráadásul változatos is. Még ha egy kicsit is, de szinte minden menetirány más, Scragr képén is alig találni vastagabb vonalakat. Ezek pedig azt jelzik, hogy nem megegyező vonalon mozogtak a buszok, szinte sosem volt átfedés két útvonal között.

Ez alapján tehát szinte soha nem lesz esélyünk arra, hogy megjósoljuk, mikor, merre fognak haladni a Battle Bus-ok. Nincsen kőbe vésett stratégia, kiszámítható ugrási pont. Ez szerintem jót tesz a játékmenetnek, nehezebben ununk rá a játékra. Szerencsére nem beláthatatlan a sziget, ha vannak kedvenc helyeink, mindet el tudjuk érni a meneteink elején.

https://www.facebook.com/groups/fortnitehunkozosseg/

×