A legújabb Half-Life játékra közel 13 évet kellett várni, ám az egyik fejlesztő nem szívesen dolgozna tovább a franchise-on, ha megint ennyi ideig készül.


A videojáték-tervező Robin Walker úgy gondolja, nem szívesen dolgozna többet Half-Life játékon, ha annak megjelenésére megint 13 évet kéne várni. A tegnap megjelent Half-Life története 2007-ben abbamaradt, így a rajongók nyilván kíváncsiak arra, hogy lesz-e folytatás, illetve mikor.

A Valve fejlesztőjét erről a Polygon riportere kérdezte meg, aki elmondta: rengeteg technológiai kihívással néztek szembe fejlesztői szempontból, ami miatt bizony igen sokat kellett várni a játékra. A Half-Life 2 óta ugyanis óriási technológiai ugrás történt, amit frusztrálta a fejlesztőket és nem tudták, hogyan is álljanak neki a munkának.

„Nehéz leülni és azt mondani: ma írni fogok egy kódot” – mondta.

 

Kiderült, hogy a fejlesztőcsapat készített egy VR prototípust, amiről azt gondolták, majd 15 perc lesz végigvinni. A tesztelők számára viszont ez 45 perc volt, mivel mindent meg akartak vizsgálni, amit a Half-Life világ kínál nekik.

„Amint elkészült a prototípus és kipróbálták a tesztelők, majd beszélgettünk velük, már minden világos volt. Már tudtam, hogy milyen kódot fogok írni aznap, tudtam, hogyan lássak neki a munkának” – tette hozzá.

Walker azt is elmondta, hogy sajnos a Valve gyakran habozik olyan döntések meghozatalakor, amelyeket nem azonnal kell meghozni. Elismerte, hogy a cég még nem tudja, melyik irányba érdemes haladni, így aztán nincs rohanás. Ez igaz abban a tekintetben is, hogy mi lesz a Half-Life sorsa ezután. Abban viszont biztos, hogy nem szeretne újabb 13 évet ülni egy játékon.

„Nem hiszen, hogy újabb 13 évig tart majd, mire kijön a következő rész. Ha igen, akkor valószínűleg nem fogok rajta dolgozni. Túl öreg vagyok már ehhez” – mondta.

Persze amennyiben a Half-Life: Alyx sikeres lesz, valószínűleg nem haboz majd a Valve és folytatja a franchise-t. Walker szerint jelenleg nincs konkrét döntés arról, hogy lesz-e folytatás. Valószínűleg az lesz a döntő: hogyan fogadja a közönség a VR játékot. Reméljük megérte ennyi időt várni a rajongóknak, és a Half-Life új részei méltók lesznek az elődökhöz.

Te láttad már az új Half-Life történetét? Szerinted megérte ennyit várni rá?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×