Jó hírekkel érkeztünk.

Az utóbbi időben az Infinity Ward az egyik legnagyobb dobása kétségkívül a Warzone volt, ami azóta már 30 millió játékosnál tart, pedig a megjelenéstől számítva még egy hónap sem telt el. Ennek ellenére elég sok PC-s panaszkodik szaggatásra. Jó hír viszont, hogy úgy tűnik, megvan mi okozza a szaggatást, a rossz hír viszont, hogy a zsebünkbe kell nyúlni, amennyiben javítani szeretnénk a helyzeten.

Több Youtuber is összemérte, hogy mekkora különbség van 8 GB és 16 GB memória között. Már korábban is bemutattuk, hogy a különbség óriási, viszont mint kiderült, hogy az 1 memóriamodullal rendelkező játékosok szaggatásokba ütközhetnek, valószínűleg a dual channel hiánya miatt, ami a Warzone esetében megkerülhetetlen.

Egy Youtuber bemutatta, hogy amíg a játék borzasztóan szaggat 1×8 GB-nyi memória mellett, addig 2×8 GB-nál egyszerűen megtáltosodik a rendszer és szaggatásnak hűlt nyoma sincs.

Az összehasonlítást nézzétek meg magatok is, elképesztő a különbség mind az fps-ek, mind pedig a játék fluiditása szempontjából:

 

Épp emiatt lehet, hogy ideje elgondolkozni a memóriabővítésen, főleg amennyiben csupán 1 modullal rendelkeztek.

https://www.facebook.com/groups/warzonehungary/

×