Kevesebb, mint két hét alatt ért el óriási eredményt a világ legerősebb szuperszámítógépe a vírus elleni harcban.

A koronavírus terjedésének sebessége előre nem látott méreteket öltött, ezért a kutatóknak is fel kellett a vírus kiismerésének folyamatát. Ehhez az emberi erőforrások már nem voltak elegek, ezért a világ leggyorsabb számítógépét is hadba állították.

A Summit azért készült, hogy megoldja a világ problémáit

A Summit nevű szuperszámítógépet 2014-ben építették az Amerikai Egyesült Államok Energiaügyi Minisztérium megbízásából és az Aok Ridge Nemzeti Laboratóriumban helyezték el.

A teljesítménye 200 petaflops. Ez 200 kvadrillió számítást jelent minden egyes másodpercben.

A feladata az elmúlt közel kettő hétben az volt, hogy modellezze különböző gyógyszer vegyületek hatását a koronavírusra. Korábban már sikerült eredményeket elérnie alzheimer kórral kapcsolatos kutatások során, de az időjárást is egyre pontosabban tippeli meg.

Most az első fázis végeztével a számítógépért felelős tudósok nyilatkozata alapján ígéretes eredményeket tudnak felmutatni. Közel 8000 vegyület vizsgálata után 77 olyat sikerült azonosítani, melyek lassítják, vagy akadályozzák a koronavírus terjedését a szervezetben. Ez egy hatalmas előrelépés a védőoltás irányába.

„Az eredményeink nem azt jelentik, hogy megtaláltuk a koronavírus ellenszerét, vagy hatékony kezelést tudunk nyújtani.”

Jeremy Smith a laboratórium vezetője mindenkit türelemre intett a nyilatkozatában, felhívva arra a figyelmet, hogy a Summit eredménye csak az első lépés a gyógyulás felé. A 77 azonosított vegyülettel újabb szimulációkat fognak elvégezni és bíznak abban, hogy a jövőbeli kutatások jó alapja lehet a mostani felfedezésük.

Mi is mindenkit arra kérünk, hogy amennyire a lehetőségeitek engedik, maradjatok otthon. A steamen most 40 új, még meg nem jelent indie játék demóját próbálhatjátok ki, de szinte az összes AAA címre is van valami kedvezmény.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×