Mindemellett PR-ból is ötösre vizsgáztak.

A Magyar Rendőrség jó ideje nyitott a fiatalabb generáció felé, épp ezért először a legtöbbekben felmerült, hogy szimplán egy kamu Twitter, majd később Instagram profil hódít, pedig mint utólag kiderül semmi ilyesmiről nincs szó, csupán a megítélésükön kívánnak javítani a modernebb kommunikációval. Nagyon úgy fest, hogy ez sikerült is, ugyanis Twitteren 18 200 követővel, Instagramon pedig 46 500 követővel büszkélkedhetnek.

Ezúttal a Call of Duty: Warzone hype vagonra ültek fel a rend őrei, ugyanis a következő szöveggel osztották meg az alábbi képet:

„Ilyen loot-ot a Warzone nem dob srácok!  Betáraztuk, belenéztünk, megmutatjuk nektek! „

 

Nos, a képen látható CZ P09 és P07 valóban nem található meg a Warzone-ban, de be kell vallani, hogy nem is a pisztolyoké a főszerep a játékban. Ettől függetlenül le a kalappal a Magyar Rendőrség PR-osai előtt, hozzátesszük nem az első ilyen akciója már a szervezetnek. A Magyar Rendőrség ugyanis szokatlanul aktív a közösségi médiában. Twitteren például naponta kommunikálnak közel 20 000 követőjüknek.

 

Ráadásul a gamerek világára különösen is odafigyelnek a rend éber őrei. Ők is pontosan tudják, hogy ez az a világ, amin keresztül könnyen és hatékonyan érik el a fiatalokat, például ha egy fontos közlendőt szeretnének eljuttatni ehhez a korosztályhoz. Tökéletes példa egy korábbi eset, amikor a TheVR bevonásával elérték, hogy szolgálati közleményből kitett videójukat több ezren megnézték!

 

Illetve a Timeout Podcastban is megszólaltak már korábban a Magyar Rendőrség PR-osai, ezt mindenképp ajánljuk figyelmetekbe:

 

Reméljük a jövőben is nyitnak még a gamerek felé hasonló módokon, hatalmas piros pont az ilyen kezdeményezések miatt a hazai rendőröknek!

Borítókép: Police.hu

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

 

×