Folyamatosan érkeznek az új Hearthstone kiegészítő lapjai, csak ma már négy új kártyával lettünk okosabbak.

Az új kiegészítők előtti szakaszban minden játékos az új lapokra kíváncsi. Lelki szemeik előtt már látják, hova akarják majd kipróbálni, és legszívesebben már bontanának és craftolnának is. Erre azonban még jó pár napot várnunk kell, addig maradnak a bejelentések izgalmai.

A mai nappal igencsak felpörögtek az események. Gyors egymásutánban négy új lapot, köztük két Lengedary-t is kaptunk.

  • Shadowjeweler Hanar

Ezzel a lappal garantáltan életre kelhet a Secret Rogue. Tökéletes tempó lapnak tűnik, hiszen a Discover képesség miatt mindig a megfelelő mana állapothoz tudjuk igazítani a választást. A korábban már bemutatott Rogue secret, az Ambush érkezésekor is sejtettük, hogy életképes koncepció lesz ebből, így pedig már egészen biztosnak tűnik a dolog.

  • Al’ar

Neutral Legendary lapot is felfedtek előttünk a készítők, ráadásul az erős 5 manás lapok mindig is hiánypótló darabnak számítottak a Hearthstone-ban. És ha már úgyis a Főnix évét írjuk, miért ne adnának ki egy darabot, ami sok pakliba befér majd, és még illeszkedik is a tematikához?

  • Marsh Hydra

Tipikus Arena lapnak tűnik, melyben ott lapul a Value, csak Rankedre picit lassan csinálja a dolgait. 7 manáért leütni egy zavaró lényt és arra élni, hogy a random 8-as lény biztosan jó lesz a következő körre, elég kevés egy Druid esetén. Aztán persze lehet, hogy ez lesz a kieg egyik legjobbja, de első ránézésre nem látszik még a helye.

  • Underlight Angeling Rod

Zseniális kép, hatalmas szöveg és vicces, tematikus képesség. A random faktor miatt, és mert kizárólag Paladin használhatja, ezt is inkább Arena mellett látjuk maximum jónak. Kivéve persze, ha jönnek brutál erős Murloc-ok, amik miatt érdemes lesz kockáztatni ezzel a lappal.

Nektek bejönnek az új lapok?

https://www.facebook.com/groups/manaaddict/

×