Újabb komoly intézkedéseket vezetett be a magyar kormány.

Orbán Viktor ma a Parlamentben jelentette be a legújabb koronavírus-járvány elleni intézkedéseket. A miniszterelnök belevágott a közepébe és elárulta, hogy nem lesz könnyű az elkövetkezendő pár hét:

„Az élet a következő időszakokban nem olyan lesz, mint ahogy megszoktuk.”

A járványnak három szakasza van, az egyedi, a csoportos, illetve a tömeges megbetegedés. Jelenleg Magyarország az első szakaszban van a miniszterelnök szerint, a következő napokban pedig átléphetünk a csoportos megbetegedés szakaszába. Ez ellen kellett újabb döntéseket hozni,

épp ezért döntöttek úgy, hogy lezárják Magyarország határait a személyforgalom előtt.

Ez azt jelenti, hogy Magyarországra a határokon túl csak magyar állampolgárok léphetnek be.

Mindezen túl:

  • A szórakozóhelyek és mozik is be fognak zárni
  • A kávézók, éttermek csupán 15 óráig tarthatnak nyitva.
  • Hétfő éjféltől a nyilvános rendezvényeket betiltják

A 70 évesnél idősebbektől pedig azt kérték, hogy lehetőleg ne hagyják el a lakásukat a saját egészségük érdekében. Egyelőre még nincs megoldás a járvány ellen, jelenleg 37 nagy gyógyszercég dolgozik azon, hogy kifejlesszék a vakcinát, de mire kifejlesztik, letesztelik és forgalomba hozzák, addig hosszú-hosszú hónapok fognak eltelni. Épp ezért arra törekszik a magyar kormány, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a kockázatokat. Ezt pedig úgy lehet elősegíteni, hogy mindenki otthon marad, legalábbis addig, amíg nincs vakcina a vírus ellen.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×