A Fortnite Chapter 2 Season 2 egyik nagy újítása Maya, a kinézet, melyet teljesen a saját igényeink szerint alakíthatunk, először a játék során. Az Apex játékosok is örülnének egy hasonló megoldásnak, az érkezésére azonban kevés az esély. Mutatjuk miért.

Az Apex Legends jelen állapotában sincs híján a látványos kinézeteknek, a közösség azonban féltékeny, még látványosabb, egyedibb és színesebb kinézeteket szeretnének.

Mondjuk mint a Fortnite-ba nem rég bekerült Maya kinézet, mely tetőtől talpig személyre szabható.

Jelen pillanatban az Apex Legends nem kínál lehetőséget arra, hogy a már meglépő kinézeteinket személyre szabjuk, a fejlesztők pedig nem is említették semmilyen platformon, hogy tervben lenne egy hasonló rendszer implementálása a játékba. Ehelyett inkább a jelenleg ismert hibák javításával foglalkoznak és az új hősöket próbálják finomhangulni az érkezésük előtt.

Képen az Apex Legends-ben elérhető karakterek eredeti skinjei. Kép: Respawn Entertainment

Egy reddit felhasználó, név szerint XenotheBoi készített egy tervet, hogy milyen formában lehetne beépíteni a meglévő skinek átalakítására szolgáló rendszert az Apex Legends-be.

A játékos elképzelése szerint a testreszabáshoz szükséges csomagok eléréséhez Legends Tokenekre és Crafting Metalra lenne szükségünk, vagy egy jó adag Apex Coinra.

Egy ilyen rendszer végtelen lehetőséget adna a kreatív játékosok kezébe.

További játékbeli valutáért aztán újabb mintákat és színeket tehetnénk elérhetővé a hősünk testreszabásához. A kommentek között sok játékos egyértelmű egyetértését nyilvánította ki, rengetegen örülnének egy hasonló rendszerhez, látják ugyanis, hogy a Fortnite-ban is nagyon jól működik.

Sajnos az érkezésére mégis nagyon kevés esély van, erre pedig két nyomos okunk is van.

  1. Az EA-nek nem érdeke, hogy kvázi új skinekhez juthassunk hozzá a játékban elért valutáért cserébe.
  2. A fejlesztőknek eddig eszébe se jutott (vagy legalább is nem beszéltek róla), hogy testreszabható kinézetek kerüljenek a játékba, így ha neki is állnának, esélyes, hogy több hónapig kellene várni a beépítésre.

A közösséget persze megfelelően elősózta az EA, sokan egyből arra hivatkoznak, hogy bár szuper lenne, a kiadó nem fogja elvágni magát a mikrotranzakciókból befolyó pénztől, ahogy azt írjuk is az első pontban.

Comment
byu/XenotheBoi from discussion
inapexlegends

Egyelőre nem szólt hozzá a topichoz Respawn-os alkalmazott, ha valamilyen infó napvilágot lát a fejlesztők részéről, azonnal értesítünk titeket. Ti örülnétek egy hasonló rendszer implementálásának, vagy jobb szeretitek rábízni a játék kreatív részét a fejlesztőkre?

https://www.facebook.com/groups/apexhunkozosseg/

×