A nyolcadik szezon egyik újításaként érkezett egy évvel ezelőtt a Baller a Fortnite-ba. Egyértelműen a legszórakoztatóbb járművé nőtte ki magát, viszont a játéknak összességében nem tett túl jót.
A Fortnite-ban sosem voltak kulcsfontosságúak a járművek, egészen addig, amíg az Epic Games a hetedik szezonban újra nem gondolta a rendszert. A jópofa kiegészítőelemekből meta meghatározó, közösségbomlasztó elemek lettek. A repülőgépek bevezetésévek borult minden, egy szezonon keresztül tüntettek a játékosok azért, hogy kikerüljenek a játékból, végül a Vaultban kötöttek ki.
Aztán jött a nyolcadik szezon és a Baller-időszak.
Pontosan egy évvel korábban jelentek meg a Ballerek a Fortnite-ban, amik papíron tökéletesen beleillettek a játék szellemiségébe. Hatalmas, műanyag futógömbök, WC-pumpával felszerelve? Pontosan ilyenekre volt szükségünk a repülők után.
Viszont a bejelentésekor azt még nem tudtuk, hogy milyen hatással lesz összességében a játékra.
Rettenetesen erősek lettek, eleinte alig lehetett szétlőni őket, ráadásul félelmetesen mobilisak voltak. A kompetitív érát egyértelműen dominálták, a versenyek late game fázisa annyiból állt, hogy a játékosok jobbra-balra ugrándoztak a Ballerükben. Amikor nem, akkor meg a járművüket védték az építményekkel. Egy szó mint száz, rendesen gyér volt a nézői élmény.
Az Epic könnyedén orvosolhatta volna ezt a problémát azzal, hogy ha kiemelik a Ballereket a kompetitív playlistekből, s meghagyják szórakoztató elemeknek őket a normál módokban. Ám ehelyett megpróbálták egyensúlyba helyezni a járgányokat, nem túl nagy sikerrel.
Lehetséges, hogy már soha többé nem látjuk őket a játékban.
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…