A következő kiegészítőtől a Hall of Fame bejelentéseken át az új szezon bejelentéséig szinte bármiről szólhat ez a kép.

Egy véletlenül élesített, majd rögtön utána kitörölt bejegyzés tartja lázban a Hearthstone játékosokat. Nem fogják megdicsérni a játék hivatalos Facebook oldalának kezelőit, sikerült ugyanis idő előtt kiposztolni egy március 17-ei bejelentés beharangozóját. A bejegyzést azóta persze törölték, vélhetően csak később akarták volna a közösség elé tárni. A poszt szerint tehát egy hét múlva nagy bejelentés következik, a promó szerint készülhetünk a viharra!

A képből első ránézésre kevés dolog derül ki. A kép bal oldalán egy Dryad, feltehetőleg Lunara karaktere látható. Mellette, kicsit hátrébb talán Medivh csuklyája, és jobb oldalon egy Murloc. A kép alapján ez a karakter simán lehet akár Morgl the Oracle is.

Ezek alapján viszont a helyszín és az esemény is szinte bármi lehet.

Elképzelhető, hogy a legújabb Hall of Fame bejelentések érkeznek az új szezon előtt. Az is lehet, hogy magát az új szezont harangozza be ez a kép, de arra is látunk esélyt, hogy már konkrétan az új kiegészítővel kapcsolatos infókat kapunk.

Március 17-én tehát valamit már biztosan kapunk a bejelentéssel. A kérdés csak az, hogy mit?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×