A hétvégén a szerencsésebbeknek lehetősége volt tesztelni az új Vikendit, ez alól természetesen WackyJacky sem képezett kivételt. A streamer hamar kiismerte a pályát, ennek köszönhetően már olyan trükköket villantott, amin csak ámultunk.
Aki esetleg lemaradt volna, az új Vikendi egyik nagy újdonsága a működő vasúthálózat, ami egyelőre még nem mindig úgy működik, ahogy azt a fizika törvényei diktálnák. Persze ez a PUBG, itt mindig voltak hasonló érdekességek. Ettől eltekintve nagyszerűen funkcionál és ezzel együtt természetesen otthont ad a tűzpárbajoknak is, épp ezért pont úgy érezhetjük magunkat, mintha egy ’90-es évekbeli akciófilmbe csöppentünk volna. WackyJacky erre még rá is tudott kontrázni a hétvégén, egyszerűen nem hisszük el, amit a felvételen látunk:
A streamer egyszerűen leugrott a vonatról, majd visszamászott. Mindezt úgy, hogy alig vesztett HP-t a mutatvány során. Az biztos, hogy a valóságban ez „kicsit” másképp nézett volna ki, mindenesetre az ellenfél biztos nem örült a trükknek.
A kommentek között többen felvetették, hogy nem csak a valóságban, de más PUBG járművön se úszta volna meg ezt a leugrást ilyen kevés sebzéssel. A PUBG általában ekkora sebességnél halállal díjazza az ehhez hasonló leugrásokat, itt pedig még előnyünkre is tudjuk fordítani.
A vonatok tehát úgy tűnik, kicsit a többi jármű fölött állnak jelenleg a játékban.
Szerintetek jó, hogy ilyenre is van lehetőség, vagy inkább realisztikusabbá kellene tenni a vasúti szerelvényeket?
Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…
2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…
2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2015-ös indulása óta azt…
Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…
Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…
2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…