Nem, nincs elírás a címben, a prototípus a két cég közti együttműködés részeként jött létre, ám végleges verzió sosem készült belőle.

A ’90-es években a játékipar a kísérletezés terepe volt. Így született meg egy olyan Nintendo SNES ötlete, ami a PlayStationhöz hasonlóan CD-ROM-okon tárolta volna a játékokat. Az együttműködésről azonban a Sonynak elfelejtettek szólni, aki nem akart a konkurenciával összefogni, így a projektet elvetették.

Sokáig azt gondoltuk, ennyi volt az egész, ám tavaly decemberben kiderült, hogy az ötletből készült egy prototípus, és a tulajdonos aukcióra is bocsátotta. Most pedig el is kelt a szuper ritka (és amúgy játékok hiányában igazából használhatatlan) konzol. A GameRant információi szerint rekordméretű, 360 ezer dollárt fizetett ki egy gyűjtő a konzolért, ami nagyjából 106 millió forintnak felel meg mai árfolyamon.

Ezzel minden bizonnyal a valaha értékesített legdrágább konzolként tartható számon ez a teljesen egyedi Nintendo PlayStation prototípus. A luxuskategóriában ugyan akad azért versenytársa, hiszen még 2009-ben a Stuart Hughes luxusmárka gyártott egy színaranyból készült (nem bevont, hanem tényleg abból készült) Nintendo Wii-t, melyen a gombok ráadásul gyémántból voltak. Ezt anno 330 ezer dollárért, azaz kb. 980 millió forintért árulták.

Kép forrása: thegamer.com

Ti örültetek volna egy CD-ket lejátszó SNES-nek?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×