Apex Legends

Sokan várták, mégsem érkezett G7 nerf az Apex Legends-ben, válaszoltak a fejlesztők

Bár a System Override esemény miatt most igazán megéri játszani az Apex Legends-el, egy hasonló kompetitív játékra mindig ráfér a további polírozás. A közösség például nagyon vágyott már arra, hogy a szezon eleje óta metába kerülő G7 Scout kapjon valamilyen gyengítést, ez azonban a nagy frissítés ellenére is elmaradt.

A félautomata puska egyszer már gyengítve lett a szezon elején, akkor a tüzelési sebességét csökkentették 4.5-ről 4-es értékre.

Úgy tűnik azonban, hogy sokaknak ez a nerf nem volt elég és tovább szeretnék gyengíteni a puskát. Ezek a megkeresések persze sokszor el is érnek a fejlesztőkhöz, ők pedig most tisztázták a helyzetet és elmondták, hogy miért nem érkezett egyelőre további változtatás.

A frissen bekerült esemény, a System Override néhány balansz frissítést is hozott, a G7 Scout viszont a régi maradt.

Egy profi játékos tweet-je alatt jelent meg egy fejlesztő, aki rögtön megpróbált tiszta vizet önteni a pohárba. Elmondta: nem igaz, hogy nem figyelnek a visszajelzésekre, de a lehető legjobb döntést akarják hozni, ehhez pedig több infóra van szükségük.

Ahogyan azt már mi is említettük, a 4.0-ás frissítés gyengítette a G7 Scout-ot, a fejlesztők szerint kifejezetten erősen. Ők szívesen adnának még időt a közösségnek, hogy alkalmazkodjon.

A beszélgetés itt nem állt le, a profi szóba hozta, hogy bizony a megfelelő ember kezében a fegyver még mindig nagyon erős.

Ekkor a fejlesztő a nerf mellet szólóknak jó hírt közölt:

Megvannak az eszközeink arra, hogy skill alapján szűrjük az adatokat. A fegyver nem tökéletes, de korábban is már előfordult, hogy a közösség szerint nem volt elég egy nerf, majd lassan rájöttek, hogy milyen hatással is volt a változás.

Ezen infók birtokában kijelenthetjük, az Apex Legends balanszokért felelős csapata éles szemekkel figyeli a visszajelzéseinket és a játékadatokat, ha pedig úgy érzik, hogy további beavatkozásra van szükség, nem fognak habozni.

Ti melyik oldalon álltok? Szeretitek a G7 Scout-ot? Jó úgy, ahogy van, vagy tényleg túl erős? Esetleg már ez a nerf is sok volt? Kíváncsian várjuk a véleményeteket a kommenteknél!

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Kipróbálható a realisztikus taktikai FPS, a Tarkov, a Division és a CS2 szerelemgyereke

2024.04.16. - Már korábban is beszámoltunk róla, hogy érkezik egy szuperrealisztikus, taktikai FPS, amit a legtöbb…

29 perc telt el azóta...

Kitiltott fegyverek kerülhetnek vissza a Modern Warfare 3 Ranked módjába

2024.04.16. - Igen érdekes tesztet indít a Modern Warfare 3 Ranked módjában a Treyarch Studios…

60 perc telt el azóta...

Ez történik, ha felhívod a Falloutban feltűnt telefonszámot

Bódi Dániel 2024.04.16. - Ha még nem tartasz ott a sorozatban, akkor sem akkora spoiler…

1 óra telt el azóta...

Egy varázslatos, eredetileg PS exkluzív trilógia érkezik a Game Pass-ba

2024.04.16. - A Netflix igazi reformot indított a filmezés és sorozatozás világában, olyannyira, hogy ma…

1 óra telt el azóta...

Még mindig működik a Youtube reklámblokkolód? Nem sokáig fog!

2024.04.16. - A Youtube még tavaly indított hadjáratot azon böngészős bővítmények ellen, amik lehetővé tették,…

1 óra telt el azóta...

Óriási BUKTA: Vett 4000 példányt az első Alan Wake-ből, de egyik sem működik

2024.04.16. - Az eredeti Alan Wake még 2010-ben jelent meg, egyediségének köszönhetően pedig az évek során…

3 óra telt el azóta...