Nagyon úgy fest, hogy a Microsoft új vizekre evez. Ami korábban még zászlóshajónak szállított, az idővel a múlté lesz. Ez történik most az élő csempékkel is, a kiszivárgott hírek szerint a Microsoft ugyanis úgy döntött, hogy kukázza a Windows 10 ezen újítását, a helyét pedig egy egyszerű, mégis letisztultabb Start menü veszi át.
Már régóta tervezgetik egyébként, hogy lecserélik az élő csempéket, amit az újonnan bemutatott Windows 10X-ben már el is hagytak, viszont az asztali verzió esetén elég sokáig halogatta a Microsoft a lépést. Úgy tűnik, hogy eddig vártak, az hamarosan viszont már tényleg meglépik a változtatást, legalábbis a pletykák szerint.
Az új Start menü a Microsoft hivatalos streamjéből szivárgott ki,
szóval már a belső teszteléseken túlesett az új dizájn, a kérdés csupán, hogy mikor érkezik meg hivatalosan.
A Microsoft mindeközben azt állítja, hogy még nem döntötték el véglegesen, hogy meglépik-e a változtatást. Ezt a The Verge-nek árulta el egy Microsoft közeli illető, aki szerint még nem 100%-os a döntés az előre kiszivárgott információk ellenében.
Nektek hogy tetszik az újítás?
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…
2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…
2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…
2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…