Elsőre aggodalomra adhatott okot a Fortnite legújabb frissítése után a forrásfájlok közé keveredett rendszerüzenet-csomag. De talán fellélegezhetünk.

A v12.10-es frissítéssel végeláthatatlan mennyiségű tartalom érkezett a Fortnite-ba. Kaptunk új Outfiteket és egyéb kiegészítőket, pár új tárgyat, de lehetséges, hogy egy új járművet is.

Ami viszont még ezeknél is meglepőbb, hogy egy csomag furcsa rendszerüzenet is érkezett a forrásfájlok közé.

Mindez a kínai játékosoknak valószínűleg nem újdonság, viszont nekünk, európaiaknak annál inkább. Azt tudjuk, hogy az ázsiai óriásnál teljesen más szabályozások vannak érvényben a videojátékokat illetően. A Fortnite esetében is találkozhattunk már érdekességekkel, például a Vihar, a játék egyik alapeleme is máshogyan működik, mint nálunk.

Viszont a fiatalok játékidejét is korlátozza a kínai állam, ami miatt több játék máshogyan működik a keleti országban. A Fortnite körök rövidebbek és egy elhúzódó mérkőzés során akár több győztes is lehetséges. A kliensekbe épített játékidő-figyelő rendszer pedig bizonyos idő után letiltja a fejlődést és pihenésre kényszeríti a játékosokat.

Ez pedig lehetséges, hogy nyugaton is megjelenik valamilyen formában, erről árulkodnak ugyanis a legújabb angol nyelvű rendszerüzenetek.

Elsősorban úgy gondoljuk, hogy mindez azoknak szól, akik angol kliensen keresztül csatlakoznak a kínai szerverekre. Ahogyan azt egy kis forrásjel is jelzi, a „TencentPlayTimeLimit„, feltehetően a kínai cég hatáskörébe tartozó régiókban lehet csak számítani erre az üzenetre, első nekifutásra nem érinti az európai, amerikai és óceániai játékosokat.

Viszont most már globálisan is megtalálhatók a kliensekben a rendszerüzenetek, így bármikor aktiválhatókká válnak, ha az egyik kiemelt régió úgy dönt, ideje kontrollálni a fiatalabb generáció játékidejét.

https://www.facebook.com/groups/fortnitehunkozosseg/

×