Mint kiderült, már évekkel ezelőtt készült a Riot Games a Valorantal, ami azt jelenti, hogy jó előre látniuk kellett, hogy mi lesz a menő 2020-ban.

A Valorant egyik fejlesztője, Trevor “Classick” Romleski nemrég a Gameplay-Discussion csapatának néhány kérdésére válaszolt, melyeket megosztottak a Redditen is. Többek között elárulta, hogy a játék 6 évig készült, ami azt jelenti, hogy már 2014-ben tudniuk kellett, hogy mivel rukkoljanak elő 2020-ban. Nagy pacsi jár a fejlesztőknek és a marketingeseknek, mert ennyire előre látták, mi szükséges majd ahhoz, hogy az új FPS cím kielégítse a mai igényeket.

Mi derült ki még?

  • A játékban a hősöket Agent-nek nevezik
  • A fegyvereknek van visszarúgása, szórása és használható az ADS is
  • Mozgás közben a visszarúgás növekszik
  • Mozgás közben a bizonyos fegyverek bizonyos módon vállnak pontatlanná
  • Vannak a játékban átlőhető falak, ahogy elvileg a golyó is áthaladhat az ellenfeleken
  • Minden fegyvernek egyedi újratöltési ideje és hangja van
  • A játékban nincs leaning (dőlés – kihajlás)
  • Lehetséges valakit egy fejlövéssel megölni, de nem minden fegyver esetében
  • A játék szerverei 128 tick rate-el rendelkeznek
  • Ha kidob a játék, lehetőség lesz visszacsatlakozni a meccsbe

Kép forrása: Riot

Amennyiben érdekel a teljes beszélgetést, nézd meg az interjú Reddit oldalát. Persze hogy a játék hogyan teljesít majd, azt nem lehet előre tudni, de az előzetes bemutatók alapján nagy sikervárományos a Valorant.

Classick szerint folyamat kutatás és fejlesztés (R&D) három évig tartott, míg az előkészítés és a játék elkészítése további három évet vett igénybe. Összehasonlításképpen a Runeterra Legends, a Riot Games közelgő kártyajátékának létrehozása három évbe telt.

A Riot Games idén nyáron megjelenő FPS-ének címe a napokban lepleződött le hivatalos, közben pedig egyre több infót kaptunk a játékmenetről is. Akiknek volt már lehetősége kipróbálni, azt mondta, hogy a játék a jövő egyik jelentős kompetitív játéka lehet. Swag például már abba is hagyta a CS:GO, tervei szerint profi Valorant játékos lesz.

A Riot tehát igen régóta dolgozik a játékon és valószínűleg hosszú ideig támogatni fogják a megjelenés után is. A vállalatot ismerve, a játéknak nagy szerepe lesz az esportban is, ahogy ezt látjuk a LoL esetében is.

A Valorant 2020 nyarán várható és vélhetően ingyenesen játszható lesz. Te játszani fogod?

https://www.facebook.com/groups/valoranthun/

×