Az Overwatch League 2020 bajnokság ideje alatt minden egyes héten négy hős nem vesz részt a játékban. A csapatoknak őket nélkülözni kell.

Elindította új stratégiáját az Overwatch League 2020 bajnokság. A szervezők szeretnék megborítani a csapatok szokásos stratégiáját, így minden egyes héten más és más hőst lesznek kénytelenek nélkülözni.

Az Overwatch League első négy „kitiltott” hősét nemrég jelentették be a Twitteren. A ligában résztvevő csapatok március 7-én Washingtonban már eszerint küzdenek. Valószínűleg nekik át kell gondolni, hogy mely karaktereket választják majd, amennyiben valakinek a stratégiája a tiltott hősökre épült.

Hogy választják ki?

A négy hős kiválasztásának összetett rendszere van. A bajnokság alatt minden egyes hétvégén kikerül egy tank, egy support és két damage hős, akiket véletlenszerűen választanak ki a verseny előző két hétvégéjén legtöbbet szerepelt hősei közül. Ahhoz, hogy egy hős a kalapba kerüljön, legalább 10 százalékos play rate arányban szerepelnie kell a meccsek során. Bár ez így lesz a jövőben, az első 4 bannolt hőst a Watchpoint csapata választotta ki március 1-jén, sorsolással.

A bajnokság ötödik hetében tehát Reinhardt, Moira, McCree és Widowmaker nem vesznek részt a csatában. Miután véget érnek az ötödik hét meccsei, visszakerülnek a játékba, a következő héten pedig újak lesznek kitiltva. Szabály, hogy egy hős sem lehet egy hétnél tovább kitiltva.

Hősök nélkül

Mivel az elmúlt héten 87,2 százalékos arányban szerepelt a bajnokságon, Reinhardt kikerülése valószínűleg nagy csapás lesz a csapatoknak. Többek között a Philadelphia Fusion és a New York Excelsior is rá támaszkodott, hogy bekerüljön a bajnokságra.

Moira hiánya valószínűleg nem okoz majd különösebb gondot a csapatoknak, ugyanis a múlt héten 10,8 százalékos arányban volt jelen. Épp hogy bekerült a bannolható hősök közé. A csapatok viszont szomorúak lehetnek McCree és Widowmaker elvesztése miatt. Azok, akik ezekre a hősökre specializálódtak, az ötödik héten gondban lehetnek.

A Hero Pools tehát már a héten, március 7-én érvényben lesz az Overwatch League 2020 ötödik hetében, Washingtonban.

Ezen kívül, amint elindul az Overwatch 21. évada, a Hero Pools az alapjátékba is bekerül. A fejlesztők szintén hetente letiltanak 4 hőst a kompetitív játék során.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×