A legjobb magyar együttesnek számító ötös már a világ legjobb 70 csapatán belülre kerül.

A világranglista élmezőnyét alaposan megkavarta az IEM Katowice. A korai kiesés miatt az Astralis 916 pontról 816 pontra csúszott le, a versenyt megnyerő Na’Vi pedig keményen a sarkukban van. 812 ponttal állnak s1mple-ék, akár már jövő héten átvehetik a dánok helyét a tabellán.

A másik döntős G2 is javított, így már a Top5 előkelő társaságának tagjaiként tekinthetünk rájuk is. A Na’Vi és a G2 megjelenése viszont természetesen azzal járt, hogy ketten így kicsúsztak a Top5-ből. A Liquid és az Evil Geniuses lett a két áldozat. A legjobb 10 csapat közül tehát csupán hárman maradtak ugyanott, ahol egy hete is álltak, így fest az élmezőny a nagy mozgolódás után.

Magyar szempontból is jól alakult a világranglista, a Salamander ismét megdöntötte saját rekordját. Már a legjobb 70 csapaton belül járnak Aaronék, egészen pontosan a 67. helyre jöttek fel.

Az ESEA Advanced mezőnyében jelenleg 8:3-al állnak a magyarok a következő 7 napban pedig 3 meccs is vár rájuk. Mindegyik egy újabb esély, hogy egyre magasabbra jusson a Salamander, hajrá srácok!

https://www.facebook.com/groups/huncsgo/

×