Esports

S1mple-ék szétalázták a világot – Na’Vi győzelem Katowicében

S1mple sokakat meglepett magabiztos nyilatkozatával a csoportkör után, pedig a Na’Vi majdnem kipottyant a versenyből. A fiatal ukrán zseni azt mondta, ez minden idők legjobb Na’Vi ötöse.

Mikor a Na’Vi megtörte a három éves átkot, és 2017 óta először nyert Bo3-at a Liquid ellen, már lehetett sejteni, hogy tényleg nem a levegőbe beszélt. Amikor sima 2:0-ra lemosták az Astralis-t, akkor már tudtuk, hogy igaza van.

De ahogy a döntőben a G2-t is 3:0-ra lemosták a színpadról, arra már nincsenek szavak.

Az utolsó körben például egy 2v5-ös szituációt megfordítva hozták a meccset.

 

B1ad3 végig remekül olvasta az ellenfeleket, jól felkészítette fiatal csapatát a meccsekre. Boombl4 remekül irányított, jól használta ki a s1mple-electronic-flamie trió elképesztő tehetségét.

Az új srác, Perfecto is nagyot ment, a döntőben öt 1v2 szituációból mind az ötöt lehozta, 1v1-be négyszer került, abból is csak egyetlen egyet bukott el.

Az MVP természetesen s1mple lett, aki nem csak a döntő, de az egész torna legjobbja is volt. Az IEM Katowice alatt +119-es K/D arányt lövöldözött össze (!!!) 18 map alatt, 1.33-as rating mellett.

 

Az egész tornán összesen 6 Bo3-as és egy Bo5-ös meccset játszottak, ebből csak egy Bo3-at buktak el. Még jobban lebontva, 18 mapot nyomott le Katowicében a Na’Vi, ebből mindösszesen csak négyet veszítettek el. Kettőt a FaZe, kettőt a fnatic ellen. Tényleg ütősnek tűnik az új lineup, kíváncsian várjuk, vajon hosszú távon is sikeres tud-e maradni a fiatal ötös?

DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

31 perc telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

46 perc telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

1 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

1 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

2 óra telt el azóta...

Szex, idegen paraziták és Semmelweis doktor – Bődületes áprilisi film és sorozatkínálat a Netflixen

Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…

4 óra telt el azóta...