Egy az egyben felvásárolta a legnagyobb CS:GO-val foglalkozó portált a tőzsdén is jegyzett Better Collective.

Főként fogadásokban utazó médiacég vásárolta fel a HLTV.org teljes tulajdonjogát. A Better Collective nevű dán céget a tőzsdén is jegyzik, közel 100 fogadással foglalkozó brand, alkalmazás és weboldal tartozik alájuk.

Nem is csoda tehát, hogy kivetették hálójukat a HLTV.org csapatára, hiszen a statisztikák fellegvára igazán jelentős szereplő a fogadási életben. Az összes CS:GO csapat adata itt tárolódik ugyanis, minden fogadási oldal a HLTV statisztikái alapján állapítja meg az odds-okat.

Vagyis mostantól a Better Collective lett a HLTV statisztikák és a CS:GO fogadások odds-ainak teljes körű ura.

Nem kevés pénzt áldoztak egyébként az üzletre, a hivatalos jelentés szerint 34,5 millió eurót, vagyis átszámítva 11,6 milliárd forintot fizettek érte.

„Csatlakozásunk a Better Collective csoporthoz elősegíti, hogy továbbra is magas szinten támogathassuk a CS:GO világot. Az esport egy dinamikusan növekvő iparág, és a céggel való párbeszéd egyértelművé tette számunkra, hogy ideális partnerek lesznek a jövő platformjának építésében.” – nyilatkozta a HLTV ügyvezető igazgatója.

Reméljük valóban így lesz, és a magas színvonal megmarad, és további újításokra is számíthatunk. Sőt, az oldal egy ilyen partnerrel a háta mögött innentől akár más játékokba is belevetheti magát!

https://www.facebook.com/groups/huncsgo/

×