Egy MNEB alapszakaszába bejutott ötöst vett szárnyai alá a Budapest Five.

A korábban Genesis Gaming néven összeálló ötös erős nevekből építette össze kezdőcsapatát. A korábbi Nice Gamingben jól összeszokó sebi-Camper páros mellett itt szerepel még C7upiX, skraddy és gbk is. A csapat már a Supreme Masters 2020 során is bizonyította tehetségét, a svájci LAN csoportkörét veretlenül zárták.

Emellett pedig bejutottak az MNEB alapszakaszába is, ezzel kelthették fel a jelenleg csapat nélküli Budapest Five figyelmét.

A váratlan bejelentés után tehát már biztos, hogy az új szezonnak gabessonék nélkül vág neki a Budapest Five. Az új lineup első hivatalos megjelenésén is túl vannak a srácok, immár a BP5 mezében pózolva.

Az új lineup tehát:

  • Huszti „gbk” Gábor
  • Sebestyén „sebi” András
  • Szabó “skraddy“ Ákos
  • Szőke „Camper_44” Tamás
  • Czuprák “C7upiX” Bálint

Sok sikert az új BP5-nak, kíváncsian várjuk, mire lesz képes a magyar elitben ez az ötös.

https://www.facebook.com/groups/huncsgo/

×