1000 képkocka másodpercenként… Az emberi szem 24 másodpercenkénti képkockát érzékel folyamatos mozgóképként, így az alap általában 30 FPS szokott lenni, ha például videókról beszélünk. Játékoknál már más a helyzet, sokan a „minél több, annál jobb” elvet képviselik. A 144 Hz-es monitorok világában értelemszerűen már a 150 FPS környékét célozzák meg a játékosok.
Ezzel szemben a Doom Eternal akár 1000 FPS-sel is pöröghet, ha bírja a gépünk és a szemünk.
Az IGN-nek adott interjújában Billy Kahn vezető programozó számolt be az elképesztő értékről, amit a játékból elő tudtak hívni. Igen, ez nem csak egy random bemondott szám, hanem valós, lemért érték.
„Korábban, az id Tech 6 alatt 250 FPS-t tudtunk kihozni belőle maximum. Most azonban, az id Tech 7 motorral ez akár 1000 FPS is lehet, ez eddig legtöbb, amit láttunk.”
Elmondása szerint igazából nem is tudják, mi lehet a felső határ, elképzelhető, hogy megfelelő géppel még ennél is többet tud a játék. A március végén megjelenő játékhoz tehát szinte kötelező lesz a 144 Hz-es monitor, ha teljes valójában akarjuk élvezni a látványvilágot.
Mert a játék bírni fogja, az biztos. Innentől már csak a gépünkön múlik a dolog.
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…
2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…
2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…
2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…