A nemrégiben a Six invitational alatt tett megnyilvánulások kapcsán most megszólalt a Ubisoft. Nem tervezik ingyenesség tenni a Siege-t.

Néhány napja írtunk arról, hogy a PCGamer munkatársai, akik a 2020-as Six Invitational alatt beszélgettek a Rainbow Six: Siege fejlesztőivel, azt állították, hogy a végső cél, hogy a játék idővel free-to-play legyen. Azóta arról is készítettünk egy összefoglalót, hogy ennek milyen hatásai lennének, de azt is láttuk, hogy a legtöbb rajongó ennek annyira nem örülne.

Annak ellenére, hogy a vezető fejlesztő Leroy Athanassoff azt mondta ez a terv, a Ubisoft most kijelentette, hogy nem tervezi a free-to-play Siege bevezetését.

Kép forrása: Ubisoft

“A fejlesztői csapaton belül szerettük volna ezt elérni egyszer. Azt akarjuk, hogy a játék mindenki számára elérhető legyen” – mondta Athanassoff korábban, hozzátéve, hogy ez egy vállalati döntés, tehát nyilván nem a fejlesztők fogják ezt meghatározni. Azt is elmondta, hogy a játék jelenleg nem áll készen erre.

Ugyanakkor a PCGamesn felkereste a Ubisoftot a kérdéssel kapcsolatban, mivel kíváncsiak voltak, mit is gondol erről maga a cég. A stúdió azt válaszolta:

„Szeretnénk bővíteni a játékosbázist és megtartani a hűséges közösséget, de jelenleg nem tervezzük, hogy a Rainbow Six: Siege free-to-play játék legyen.”

Ez azt jelenti, hogy a játék igazából nem lesz egyhamar ingyenes. Ha azt nézzük, hogy a játék a kiadó egyik fő bevételi forrása, ez a döntés nem is meglepő.

Te örülnél, ha mégis ingyenes lenne a Siege?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

Kiemelt ajánlat

Amerika Kapitány pajzs bögre

3 490 Ft

Kosárba

3 490 Ft

Ez a stílusos bögre garantáltan a segítségedre lesz hétköznapi feladataid során, káprázatos kinézetével garantáltan az asztal dísze lesz. Talán nem olyan strapabíró, mint az eredeti, de elég jól bírja a hőt és akár 500 ml... tovább »

3 490 Ft

Kosárba

A termékhez nem tartozik rövid leírás.

×