Teljesítménybeli problémákkal küszködnek a játékosok az új frissítés óta.

Borzasztóan tudtunk örülni a tegnapi frissítésnek, ugyanis a Valve továbbfejlesztette a CS:GO Anti-Cheat rendszerét. Ennek következtében valószínűleg kevesebb csalóval fogunk találkozni a mérkőzéseken, hiszen a Trust Faktorhoz is hozzányúltak.

Arra viszont kevesen számítottak, hogy ezek után mikrolaggokkal, szaggatással, fagyással kell majd szembenézniük.

A fejlesztők ugyanis sikeresen elbaltáztak valamit, aminek köszönhetően rengeteg a panasz. Mind a Redditen, mind pedig a Twitteren előjött a téma, a hiba tehát egyértelműen jelen van a játékban. Egyesek szerint a játék CPU/GPU kihasználtsága is alaposan megnőtt, lehet, hogy ez okozza a hibát.

 

Nem mellesleg, a tegnap esti MM mérkőzésünk során két csapattársnál is jelentkeztek az említett problémák, ami nagyban megnehezítette a játékukat. Elvégre nem túl kellemes, amikor pont tűzpárbaj közben szaggat be a játék és emiatt gyakorlatilag ingyen fraggé válunk. A társaim gépében egyébként egy i7-7700 és egy i7-8700K duruzsolt , szóval még csak nem is arról van szó, hogy egy lerúgott Pentium 2-esen jelentkezett a hiba.

Sajnos a tapasztalatok szerint egyelőre nincs gyógyír a panaszokra, de remélhetőleg a Valve hamarosan kiadja a javítócsomagot, ez ugyanis nem állapot!

https://www.facebook.com/groups/huncsgo/

×