A PUBG Corp. részletesen beszámolt a PUBG problémáiról. Nyugalom, nincs minden veszve!

Bizonyára mindenkinek feltűnt, hogy az utóbbi időben nem úgy halad a PUBG sorsa, mint ahogy a fejlesztők tervezték. Ez persze nem az első ilyen, viszont a 6. szezon óta látványosan romlott a helyzet. Épp ezért most a PUBG Corp. kiadott egy tájékoztatót, amiben megpróbálták körüljárni az utóbbi időkben feltűnő hibákat.

FPS problémák, mikrolag és fagyás

A triumvirátus, amivel egyik játékos sem találkozik szívesen. Nos, a 6. szezon óta jóval többen panaszkodnak az említett hibákra, ami a jelek szerint rendkívül körülményes úton reprodukálható. A fejlesztők szerint csupán bizonyos hardveregyüttesek esetén jelentkeznek az fps esések, ami nagyban megnehezíti a munkájukat. Egyelőre még mindig nyomozzák, hogy mi okozhatja a hibát, épp ezért akinél jelentkezik az fps drop vagy a mikrolag, az mindenképp írjon nekik a support oldalán ( http://pubg.com/support).

A hiba megoldása továbbra is a legfőbb prioritást élvezi a bugfix csapat számára.

A szerverek elleni DDoS

Az utóbbi időben jóval több alkalommal találkozhattunk gyenge minőségű szerverekkel, ahol jellemzően magasabb volt a packet loss is. Ez nem véletlen, ugyanis a PUBG szervereit egy ideje támadják a különféle hackercsoportok. Jellemzően túlterheléses (DDoS) támadásokkal néznek szembe a cégnél, ami ellen természetesen lehet védekezni, így a szolgáltatókkal karöltve próbálják a lehető legjobb védelmet biztosítani a szerverek számára.

Szerverfronton is folyamatosan harcolnak a támadókkal / Kép: techdonut.co.uk

Először tavaly novemberben szaporodott meg a DDoS támadások száma, olyan mértékben, amilyet a PUBG Corp. korábban még nem tapasztalt. Ez februárra még nagyobb problémát okozott.

Jelenleg egy új védelmi rendszeren dolgoznak, ami a szervereket fogja védeni a hasonló támadásoktól.

A jó hír, hogy a DDoS elleni védelmet már sikerült élesíteniük, aminek köszönhetően 85%-kal csökkent a DDoS támadások száma. A jövőben pedig további fejlesztésekre lehet számítani.

Arcade mód – TDM

A Team Deathmatch a PUBG első játékmód az Arcade szekción belül. Sajnos volt pár hiba a rendszerben, aminek java részét időközben sikerült kijavítaniuk. A jövőben érkeznek még hotfixek a hibák megoldására, de jó pár változtatás történt, aminek köszönhetően most már kevesebb hibát fogunk tapasztalni a TDM során.

A későbbiekben tovább bővül az Arcade mód.

Custom beállítások

Az egyedi szerverbeállítások esetén történt némi változtatás a felszín alatt. Így sajnos többen tapasztalták, hogy a régi beállítások elvesztek. Az újonnan beállított értékeket viszont már megjegyzi a rendszer. Elnézést kérnek mindenkitől, akit érintett ez a hiba.

Ez még nem minden, ugyanis a PUBG Corp.-nál mostantól nagyobb hangsúlyt fognak fektetni a kommunikációra. Márciusban érkezik még egy közösségi levél és bemutatják a 2020-as menetrendet is. Szóval érdemes lesz figyelni az eseményeket!

Forrás: PUBG Corp.

https://www.facebook.com/groups/pubghunkozosseg/

×