League of Legends

A Riot ráfeküdt az EU szerverekre – Komoly javításokat ígértek a hétvége előtt

Szuper hírünk van azoknak, akik EUNE vagy EUW szerveren játsszák a League of Legends-et. A Riot hivatalosan is megerősítette, hogy a múlt heti Clash fiaskó után végre belátták, hogy nem tartható a szerverek körüli állapot és komoly fejlesztésekbe kezdenek.

6 napja történt, hogy a nyugati szerver (EUW) teljesen összeesett, nem lehetett bejelentkezni, nem indultak el meccsek és egy köteg kliens probléma is megjelent.

A Riot, miután sokadjára is belesült a Clash rajtjába, végre elismerték, változásra van szükség.

A fejlesztők belátták és tudomásul vették a hibát, mindazonáltal állításuk szerint minden problémát orvosolni tudtak. A dolog pikantériája, hogy ez után is ugyanúgy fent álltak a problémák.

A Riot vezető gameplay producere tweetelt:

„Később a mai nap folyamán még tájékoztatlak titeket az EU szerverek stabilitásával kapcsolatban. Rengeteg munkánk van az adatcenterekkel, bízom benne, hogy jó híreket hozhatok.”

Igazán kínossá az tette az EUW összeomlását, hogy most indult volna hosszú ideje várt játékmód, a Clash. Ebben a játékban a kliensen belül tudunk csapatot alkotni, ismerősöket meghívni, majd megvívni egy egyenes kieséses táblázaton más csapatokkal.

A Riot tervei szerint ezen a hétvégén tényleg elindulhat a Clash, ami egy jó próbaüzem lesz mindannak a sok változásnak, melyet elvileg orvosoltak a szerverért felelős személyek.

Ti nekifuttok a társakkal ezen a hétvégén a Clash-nek? Sok sikert kívánunk mindenkinek!

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Közelharcban erős: így szereld fel a Warzone legújabb SMG-jét

2024.04.07. – A Warzone és Modern Warfare III legújabb szezonja néhány nappal ezelőtt, április harmadikán vette kezdetét.…

9 óra telt el azóta...

Ezt tudja manapság egy gamer laptop 2 millió forintért

2024.04.07. – Egy időben meglehetősen rossz volt a gamer laptopok megítélése. Tegyük hozzá, hogy nem…

9 óra telt el azóta...

A Valve gyakorlatilag teljesen megölte a külsős Counter-Strike 2 oldalakat

2024.04.07. – A Valve nem sokat pihent a Major után. A Counter-Strike 2 Majort a CSGOEmpire gárdája…

9 óra telt el azóta...

Mint egy álom, úgy fog futni PS5-ön a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.07. - Egy alapvetően multiplayer játéknál nem egy nagy hátrány, ha a legtöbb…

9 óra telt el azóta...

Örök emlék: így égetik bele magukat az RGB RAM-ok a videokártyákba

2024.04.07. – Míg egykor csak néhány periféria kiváltsága volt az RGB világítás, addig manapság már…

9 óra telt el azóta...

Hihetetlen, de egyre többen játszanak a Warzone-nal és a MW 3-mal

2024.04.07. – A Call of Duty: Warzone kliense a negyedik születésnapját ünnepelhette idén márciusban. A…

10 óra telt el azóta...