Nemrég lett vége bLYYY duo kupájának, most viszont ismét versenyt szervez a streamer.

A magyar PUBG közösség kiemelkedő alakja ismét versenyt szervez a hazai játékosok számára. Az ízelítőt tegnap délben dobta be bLYYY a Facebook oldalán, ekkor még csupán egy titokzatos „nagy bejelentésről” írt a játékos, azóta viszont leleplezte, hogy miről is van szó.

Az összdíjazás ezúttal 1000 euró, ami a gyengélkedő forintárfolyamnak köszönhetően 340 ezer forintnak felel meg. Ez az összeg a legjobb 17 játékos között lesz elosztva. Az első helyezett 300, a második 200, a harmadik pedig 100 eurót vihet majd haza. A versenyzők solo formában fogják összemérni tudásukat.

Fontos, hogy a versenyre kizárólag a magyar játékosokat várják, amibe a külföldön élő magyarok is beletartoznak.

Számukra viszont egy nappal a verseny kezdete előtt nyílik meg a nevezés. A megmérettetésre 700 fő jelentkezését várják, ami valószínűleg hamar össze fog gyűlni, hiszen a cikk írásának pillanatában már 253 játékos regisztrált az oldalon. A torna 2020. 2. 29-én, azaz szombaton veszi kezdetét.

Mindezen felül a verseny ideje alatt összegyűlt donate-ek 100%-át a streamer jótékonyságra ajánlja fel.

Felkerestük bLYYY-t is és megkérdeztük, hogy mi motiválja őt az újabb verseny levezénylésében:

„Felkeresett a challenger mode oldal, hiszen már 2 versenyt szerveztem náluk és nagyon örültek ennek. Ezért most ők segítenek Nekem és felajánlottak 1000€-t, hogy csináljunk közösen egy versenyt. Örültem a lehetőségnek, mivel így újabb versenyhelyzet alakul ki, és egy kis extra motivációt ad a játékosoknak, hogy játszanak a játékkal. A sok belefektetett idő, pénz, energia ilyenkor a sikeres játékosoknak megtérül.

Nekem fontos a mai napig, hogy ha tudok, adjak vissza a nézőknek, hiszen nélkülük nem lehetnék itt ahol vagyok,

és ha már ilyen lehetőségem van, hogy tudok versenyt szervezni, és mellette jótékony célú gyűjtést is szervezni, akkor én élek a lehetőséggel, és próbálom szebbé tenni mások napját vagy akár életét.”

A versenyre itt tudtok nevezni

Bővebb információért látogassatok el bLYYY discordjára, a streamről pedig természetesen bLYYY fog gondoskodni.

Sok sikert kívánunk mindenkinek!

Borítókép: bLYYY instagram

https://www.facebook.com/groups/pubghunkozosseg/

×