Nem túl jó hírekkel jelentkezett legutóbb a Grim Ravens csapata.

Korábban írtunk róla, hogy a PUBG Corp. nem igazán kezeli megfelelően az esport részleget. Sajnos a hazai profi csapatoknak sem könnyebb a helyzete, valószínűleg ez is benne van a Grim Ravens által közzétett legújabb bejegyzésben.

A csapat bejelentette ugyanis, hogy Fragger pont LAN előtt betegedett le a vezetőség pedig nem támogatta, hogy egy beugróval helyettesítsék a játékost, így kénytelenek kihagyni a megmérettetést. A bejegyzésben szereplő utolsó mondat viszont meglehetősen vészjósló:

„Most egy kicsit elgondolkodunk a jövőnkről.”

 

Épp ezért megkérdeztük a csapat menedzserét, Nagy „Rekvi” Richárdot, aki a következővel magyarázta a csapat helyzetét:

„A PUBG jövője egy hatalmas kérdőjel, de várhatóan még idén kiderül hogyan tovább. A mi helyzetünk egy szerencsétlen helyzet. A kettő nem függ össze. Az, hogy a srácok és én is el vagyunk keseredve, nem egyenlő azzal, hogy mindennek vége. Belemehetnék abba, hogy mennyire nem éri meg például nekünk az MNEB anyagi oldalról. De az a mi oldalunk és ezt a versenyt a szervezők nem nekünk szervezik. Most elestünk egy lehetőségtől, de ez nem zár ki semmit.”

Előbb utóbb úgyis kiderül, hogy mi lesz. Mi azért reméljük, hogy együtt marad a csapat a továbbiakban is.

https://www.facebook.com/groups/pubghunkozosseg/

×