Ha minden igaz, hetekre lehet az AMD új kártyáinak a startja.

Korábban írtunk róla, hogy Lisa Su elszólása után az AMD hivatalosan is bejelentette, hogy 2020-ban új videókártyákkal jelennek meg. Nemsokkal később fel is tűnt egy benchmarkban egy “Ismeretlen AMD Radeon” elnevezésű kártya, ami még az RTX 2080 Ti-t is leverte. Azóta a tech-rajongók csak “RTX-gyilkosként” emlegetik az AMD új felsőkategóriás arzenálját.

Jobb hír, mint elsőnek várnánk

Nemrég már feltűnt egy új AMD kártya az RRA adatbázisában, most pedig még egy újabb csatlakozott a „klubba”. Ez azt jelenti, hogy a koreai piacra hozás követelményeinek is eleget tesznek az AMD új kártyái, amiből ráadásul már kettő is érkezhet hamarosan. A hamarosant szó szerint kell érteni, ugyanis például az RX 5600 XT 2019. december 3-án kapta meg az RRA tanúsítványt, a hivatalos bemutatót pedig 2020 január 21-én tartotta az AMD.

Ez az AMD tűnt fel utoljára az RRA adatbázisában

Az AMD új kártyái 2020. február 3-án, illetve február 19-én kerültek be az RRA adatbázisába, azaz a jelek szerint márciusban már várhatjuk is a hivatalos bejelentést.

Az új fenevadakból pedig már a Ray Tracing támogatás sem fog hiányozni, így már csak a teljesítmény és a hozzá társított ár a kérdéses. Reméljük ezúttal is begurul az Nvidia és végre megindul az árverseny.

Persze az is lehet, hogy az Nvidia is csak erre vár, addig is készenlétben.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×