Nemrégen látott napvilágot a 6.2-es verziószámú frissítés a PUBG-ben, azonban ahogyan az lenni szokott, 1 lépés előre, 2 pedig hátra. Egyre többeknek van elege ebből az állapotból.

Néhány nappal ez előtt, február 19-én érkezett meg a PUBG legújabb frissítése, mely a 6.2-es verziószámot viseli. Az első telepítések után hamar világossá vált, hogy valami megint csúnyán félrement. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, rengeteg játékosnak szétbombázta a teljes billentyűzet kiosztását a játék, mások pedig nemes egyszerűséggel elkezdtek kifagyni úgy, hogy korábban semmilyen hasonló gondjuk nem volt. A PUBG közösség egyik legnépszerűbb streamere, chocoTaco is kifejezetten feszült a jelenlegi helyzettől.

Sőt, egyenesen azt tervezi, amint bekerül a Call of Duty: MW-ba a battle royale mód, félrerakja kicsit a PUBG-t.

„Állandó packet loss, vagy „jobb esetben” csak mikrolagok jellemzőek, a szerverhelyszíneket pedig bejelentés nélkül módosítják. Az új funkciók nem működnek, eltűntek a Custom Game beállítások, egyáltalán nem poén a játék.”

Amint az a mellékelt ábrából is jól kiolvasható, nagyon nagy bajban van a PUBG és a játékot fejlesztő PUBG Corp. egyaránt. Sokaknak reményt adhat a pletyka, miszerint a fejlesztők végre újraírják a játékot, addig is viszont jó lenne nem páros talppal rugdalni a játékosokat, más battle royale címek felé.https://www.facebook.com/groups/pubghunkozosseg/

 

×