Egy egyszerű program segítségével csekkolhatjuk, hogy minden rendben van-e.

Néha érdemes mindenképp ránézni a processzor hőfokaira, még akkor is , ha nem vagyunk a legnagyobb tech szakértők. Az ok egyszerű: a hőfokokból jó pár dologra fény derülhet, például ha valami gond van a hűtéssel, azt azonnal látjuk. Az utóbbira már csak azért is érdemes fokozottan figyelni, mert ha gond van a hűtéssel, akkor a processzorunk könnyen throttlingolhat, azaz lejjebb esnek az órajelek az elégtelen hűtésnek köszönhetően. Mi ebből pedig csak annyit tapasztalunk, hogy hirtelen esik a gép teljesítménye.

A fedélzeten az i7 8700K / Kép: futurecdn.net

Nyugalom, a hőfokok megnézése egy szög egyszerű történet, csupán egy programot kell feltelepítenünk, ami kiolvassa a processzorban elhelyezett dióda adatait, így egyből valós időben figyelhetjük a proci hőmérsékletét.  Mindenki maga eldöntheti, hogy melyik programot szeretné használni a feladatra. A népszerűbbek között ott van a HWMonitor, a Core Temp, illetve akik a modernebb felületet kedvelik, azoknak figyelmébe ajánljuk az NZXT CAM-et.

A magok hőfokait kell szem előtt tartanunk

Miután feltettük az általunk kívánt programot, egyből csekkolhatjuk az értékeket. Minden esetben a magórajelet keressük (Core 0,1,2,stb…). Alapvetően két állapotot különböztetünk meg. Az egyik az idle, ez alatt azt értjük, amikor a gépen nem futtatunk egyetlen nagy teljesítményű alkalmazást sem, tehát gyakorlatilag csupán a Windows fut és a háttérben 1-2 program.

Idle esetén az 50 fok körül/alatti hőmérséklet normálisnak számít.

Nyilván egy bikább hűtés képes akár 30 fokon is tartani egy átlagos processzort. de ez nem verseny, a lényeg, hogy nem kell aggódni, ha 50 fok közelében mozgolódik a magok hőmérséklete.

Az NZXT CAM az újabb versenyzők egyike, de a GPU-t is tudja monitorozni

Terhelés alatt nyilván feljebb mennek a hőfokok, hiszen ebben az esetben már a processzor komolyabb használatnak van kitéve.

A lényeg, hogy akkor nem kell aggódni, ha terhelés esetén 80 fok körül tetőzik a magok hőmérséklete.

Mit tegyek, ha túl magasak a hőfokok?

Nos, ha terhelés alatt tartósan 80 fok felé megy a hőmérséklet, akkor már érdemes óvintézkedéseket tenni:

  • Tisztítsuk ki a gépet
  • Érdemes megnézni, hogy az összes ventilátorunk üzemel-e
  • Számításba kell venni, hogy mikor volt pasztázva a processzorunk, ha régebben, mint 2 éve, akkor érdemes ismét átkenni, friss pasztával (szakértőknek!)
  • Csekkoljuk, hogy elegendő-e a processzorhűtő hűtési teljesítménye

Amennyiben nem megfelelő a légáramlás a gépünkbe, úgy érdemes ventilátorokat vásárolnunk, hogy ne a levegő nem megfelelő mozgása legyen a szűk keresztmetszet. Amennyiben a processzorunk mellé csomagolt alaphűtővel rendelkezünk és nem vagyunk elégedettek a kapott hőfokokkal, akkor érdemes lehet valami komolyabb hűtés után nézelődnünk.

Íme az ideális levegőmozgás

A laptoptulajoknak érdemes újrapasztázni és egyúttal kitakarítani a hűtőket, ugyanis a paszta pár év után elszárad, a ventilátorok pedig úgy szedik a port, mintha az életük múlna rajta. Egy éves takarítás csodát művelhet adott esetben. Persze, ha gyárilag alultervezett a hűtőrendszer, akkor utólag nem tehetünk túl sokat.

Sok sikert kívánunk mindenkinek a művelethez!

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

Borítókép: techspot

 

×