A legújabb frissítéssel az új Team Deathmatch mód és Karakin változásai mellett a gránátok is kaptak egy alapos ráncfelvarrást. A változások java részét megtalálhatja mindenki a patch leírásában, viszont a módosításoknak köszönhetően a gránátok is alaposan átalakultak.
A PUBG Corp. közösségi koordinátora, McClutch, aki nem mellesleg korábban profi játékosként volt ismert a PUBG harcmezein, közzétett két táblázatot, amiből kiderül, hogy mennyire is sebeznek a gránátok a 6.2-es update után.
Amennyiben álló vagy guggoló helyzetben „találkozunk” egy ellenséges gránáttal, akkor nyilván érdemes minél messzebb rohanni,
főleg ha nem rendelkezünk kevlárral, az ugyanis jelentős mértékben csökkenti a sebzést mostantól.
Kevlár nélkül 3,5 méteres körzetben halálos a robbanó gránát, viszont lvl1-es mellény esetén már csak 3,125 méteres körzetben halunk meg. Lvl2-es mellény esetén pedig 2,917 méterre kell futni, lvl3-as mellény mellett pedig 2,431 méterig halálos a gránát.
Mostantól érdemes lesz megfontolni a hasalást, ugyanis fentebb láthatóan nagyjából 0,3 métert nyerhetünk ezzel a mozdulattal. Persze nyilván az is számít, hogy az ellenfelünk kibiztosította-e a gránátot hajítás előtt.
Nektek hogy tetszenek az új gránátok?
2024.04.07. – A Warzone és Modern Warfare III legújabb szezonja néhány nappal ezelőtt, április harmadikán vette kezdetét.…
2024.04.07. – Egy időben meglehetősen rossz volt a gamer laptopok megítélése. Tegyük hozzá, hogy nem…
2024.04.07. – A Valve nem sokat pihent a Major után. A Counter-Strike 2 Majort a CSGOEmpire gárdája…
Bódi Dániel 2024.04.07. - Egy alapvetően multiplayer játéknál nem egy nagy hátrány, ha a legtöbb…
2024.04.07. – Míg egykor csak néhány periféria kiváltsága volt az RGB világítás, addig manapság már…
2024.04.07. – A Call of Duty: Warzone kliense a negyedik születésnapját ünnepelhette idén márciusban. A…