Azok számára, akik már most picit tartanak a Cyberpunk 2077 gépigényétől, jó hír lehet, hogy a játék játszható lesz a GeForce Now szolgáltatásban is.

A Cyberpunk 2077 talán az év egyik legjobban várt játéka, aminek megjelenését nem is olyan rég szeptemberre csúsztatták. Amikor viszont megjelenik, elérhető lesz a GeForce Now szolgáltatásban is, már a megjelenés napján – tájékoztatta a játékosokat az Nvidia.

A GeForce Now felhasználók ráadásul a Steamen megvett játékkal játszhatnak, már a megjelenés napján. A GeForce Now Founders előfizetők bekapcsolt RTX-el fedezhetik fel Night City utcáit, teljesen optimalizálva, még Mac laptopokon is” – olvasható a fórumbejegyzésben.

Ahogy a CD Projekt RED korábban bejelentette, a játék a Google Stadia felhőalapú szolgáltatásában is megjelenik, de csak a valamikor a PC-s és konzolos megjelenés után. A csúszás azonban mindent megváltoztatott, de a Stadia megjelenés idejét még mindig nem jelentették be.

 

Az Nvidia GeForce Now streaming szolgáltatása eddig egyébként igen tisztességesen teljesít. Előnye mindenképpen az, hogy az Nvidia megengedi, hogy más platformon vásárolt játékot is játszunk a szolgáltatáson belül. A Google Stadia például megköveteli, hogy a szolgáltatás saját shopjában vegyük meg a címeket.

Aki eddig mondjuk amiatt aggódott, hogy a gépe miatt nem tud majd játszani, megnyugodhat. Ez egy korrekt megoldásnak tűnik.

A Cyberpunk 2077 a tervek szerint szeptember 17-én jelenik meg PC-n, konzolokon és GeForce Now szolgáltatásban. Te játszani fogod ezzel a megoldással?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×