Újabb nyomok érkeztek a Fortnite Season 2 beharangozó kampány részeként.

Lassan indult, de mostanra már gőzerővel robog az új Fortnite szezon beharangozója. Naponta több Teaserrel is kedveskedik nekünk az Epic, csak kapkodjuk a fejünket a sok nyom között. Kaptunk már telefonszámokat, koordinátákat és fény derült egy titkos bázisra is.

A legutóbbi nyomok között ezúttal egy régi skin és egy vaultolt tárgy is felbukkant, valamint egy óriási torpedó is.

Visszatérhet a dinamit

A 9.30 Patch során vaultolt dinamit visszatérésére, és úgy általában a robbantásra utalhat az első nyom. Ráadásul elég egyértelműen teszi mindezt.

Carbide logó és Omega Remix

Az egyik beharangozó képen egy gázpalack látható, valamint körülötte rengeteg szétszóródott darabka. Megint csak a robbanás motívuma. HYPEX fogta a darabokat és puzzle-ként rakosgatva végül egy Season 4-ből ismert logót kapott. Ha ehhez még hozzáveszük, hogy korábban egy Omega Remix is kiszivárgott már ma játékfájlok közül, elképzelhető hogy ennek a visszatérésére utal a kép.

Torpedó érkezik

A harmadik teaser kép is meglepő módon a robbanás témaköréhez kapcsolódik, ezúttal egy torpedó képében.

 

Ezek után nehéz lenne azt feltételezni, hogy a Season 2 története mentes lesz a robbanásoktól. Már csak egyetlen nap, és minden kiderül!

https://www.facebook.com/groups/fortnitehunkozosseg/

×