A Rainbow Six Siege fejlesztői nem csak a Viod Edge operátorait, de a teljes ötödik, sőt hatodik év terveit is felfedték. Az operátorkészítésről is kaptunk némi fejtágítást.

Nyilvánvaló, hogy a mapokon kívül az egyik legérdekesebb újítás a Seige-ben mindig az, hogy milyen operátor érkezik. A játékosok többsége mindig kíváncsi arra, hogy mivel készülnek a fejlesztők, így nemrég ők maguk osztották meg, nagyjából hogyan is dolgozzák ki az operátorokat.

A Rainbow Six Siege-ben jelenleg 54 operátor közül lehet választani. Hozzájuk csatlakozik hamarosan Oryx és Iana, akikről már írtunk egy rövid bemutatót. Ahogy a Dexerto interjújából kiderült, a fejlesztők rengeteg ötletet tartanak talonban, de mire elkészül egy operátor, lehet, hogy a játékban már nem lesz akkora szerepe, mint azt korábban szerették volna.

Alex Karpazis, a Rainbow 6 art production directora elmondta: sok olyan operátor van, ami miatt nagyon izgatottak, mivel folyamatosan azon gondolkoznak, hogy mivel dobják fel a metát.

Kép forrása: Ubisoft

„Van egy ötletládánk, amibe azon operátorok ötletei kerülnek, melyeket szeretnénk majd megvalósítani. Egy-egy kapcsán különösen izgatott vagyok. Az időzítés nagyon fontos kérdés. Hogy az új operátor vajon jó időben érkezik-e ahhoz, hogy felrázza a metát?” – mondta.

Jean-Baptiste Halle, a játék vezető dizájnere elmondta, hogy sajnos előfordul az is, hogy egy nagyon jó ötlet már nem is elég jó, mire az operátor elkészül és bekerül a játékba.

„Minden alkalommal, amikor megjósoljuk a metát, tévedünk. Mondjuk elkezdjük megalkotni az operátor prototípusát, de kilenc hónapra előre kéne látunk, hogy mi fog történni. Nagyon nehéz kitalálni, hogy mi lesz később, így nehéz azt is tudni, hogy milyen hatása lesz a jelenleg készülő operátornak”  – mondta Halle.

„Amikor Warden-t csináltunk, az volt a szándékunk, hogy legyen egy védő a füst-és villanógránát ellen. De amikor kijött, a meta már teljesen más volt” – tette hozzá.

Korábban a Ubisoft azt mondta, szeretnék, ha a jövőben akár 100 operátor közül lehetne választani. Valószínűleg számos ötlet van még a tarsolyukban, így ez nem is lehet olyan nehezen elérhető cél. A kérdés inkább az, hogy van-e a tarsolyukban elég jó ötlet, amivel a játékosok is elégedettek lennének.

„Minden évad előtt előveszünk 4 operátort az ötletládából, amiken elkezdünk dolgozni. Ezek közül végül választunk kettőt, ami bekerül majd a játékba is. A többi talonban marad, ezeket a jövőben még újra elővehetjük. A prototípusok azonban lassan jönnek létre, és sok idő, míg bekerülnek a játékba” – mondta Alex Karpazis.

Azt már tudjuk, hogy az ötödik évben hat operátort tervez a Ubisoft, illetve további 4 biztosan lesz a 6. évben is.

Kép forrása: Ubisoft

Kép forrása: Ubisoft

Hogy ezek az ötletekről azonban ki dönt, az megint más kérdés, ahogy az is, hogy az ötletek tervei melyik évadban kerüljenek be a játékba. Az biztos, hogy minden egyes ötletről megvan a játékosok véleménye.

Mi magunk még mindig azt várjuk, hogy mikor lesz végre magyar operátor a játékban. Reméljük ez az ötlet is tervben van már!

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×