Fél évet kellett várni az első átszínezett Nintendo Switch Lite modellre, de márciusban végre ez is megérkezik. Az új változatot Japánban mutatják be.

2019 szeptemberében türkiz, sárga és szürke színekben hódító útjára induló Nintendo Switch Lite fél év elteltével megkapja a negyedik változatot is. A hivatalosan „Coral Pink” színű darabot március 20-án mutatják be Japánban.

A megjelenés dátuma két okból sem véletlen. Egyértelműen közrejátszik benne az Animal Crossing: New Horizons megjelenése, mely pontosan ugyanerre a napra esik.

A másik ok a Japánban szintén március végén kezdődő cseresznyefa-virágzás, amikor is az egész sziget rózsaszínbe borul. Nehéz lenne azt mondani, hogy az árnyalat ne hasonlítana a Nintendo Switch Lite új modelljére.

Az első bejelentés még nem számolt be az európai, illetve amerikai megjelenés dátumáról, de aggódnunk azért nem kell. Szinte biztosan népszerű lesz Japánon kívül, sokan biztos előszeretettel választják majd például a szürke modell helyett.

Az előrendelések március 7-én indulnak, az ára 19 980 japán jen lesz. Ez adókkal együtt, átszámítva 220 eurót, vagyis kb 74 000 forintos árat jelent. Vagyis a Lite mostani árfekvését nézve nem lesz nagy eltérés az eddigiekhez képest.

Nektek bejön a rózsaszín változat?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×