Tech/Tudomány

Elveszik a munkát – Szektorok, ahol robotok dominálnak, néha szó szerint

A sci-fi filmek világából már mindenkinek ismerős lehet a távoli, neonfényben úszó jövő, ahol a humanoid robotok hada végzi el a fizikai munkát és néha a szellemit is. Habár sok ilyen történet a 2000-es éveket lőtte be ennek az állapotnak az elérésére, még mindig messze vagyunk ettől.

Az elmúlt húsz évben a munkába állított robotok száma háromszorosára növekedett, jelenleg 2,25 milliót számolt össze az Oxford Economics egyik tanulmánya. Szerintük ez a szám hatalmasat ugrik a következő évtizedben és csupán Kínában 14 millió robot fog aktív feladatot ellátni. A tanulmány szerint a világon több tízmillió állás fog ennek következtében megszűnni, aminek következményeire senki sincs felkészülve.

Ezek a gépek és szoftverek egyelőre azokat a feladatokat célozzák, amiket morális döntési képesség és kreativitás nélkül is, váratlan helyzeteket nem tartalmazó környezetben lehet elvégezni. Nézzünk meg pár területet, ahol már napjainkban is felváltják a robotok az embert.

Robotok a futószalag mellett

 

Elsőre mindenkinek ez jut eszébe, hiszen ez automatizálás első lépcsőfoka az iparosodás alatt terjedt el. Mára már a körülöttünk lévő használati tárgyak nagy részét gépek segítségével állították elő.

Ezen robotok többsége egy emberi karhoz hasonlatos, amiket szoftver irányít és megfelelő karbantartás mellett képesek hiba nélkül végrehajtani a feladatukat meghatározatlan ideig. Habár az előállításuk és működtetésük komoly pénzt és energiát emészt fel, megbízható és kiszámítható kollégák. Nem alszanak vagy sztrájkolnak, sőt még dohányszünetre sem mennek ki.

Mesterséges munkaerő a konyhában

 

A vendéglátás forradalmasítása már valamivel új keletűbb dolog, de a gyorsétterem-láncok elterjedésével ez a szektor is megérett az automatizálásra. Egy átlag étteremben képtelenek a munkát teljesen átvenni a robotok, hiszen az rengeteg kreativitást igényel, ráadásul sokszor kell váratlan helyzetekre reagálni. Azonban a gyorséttermeknél szinte minden előre meghatározott lépésekben történik.

Bárki bármit mondhat a McDonald’s kínálatára, mindenképp pozitívum, hogy bárhová is sodorjon minket a szél, az étterembe betérve pontosan tudjuk mit fogunk kapni.

Így viszont a robotok is tökéletesen képesek ellátni a feladatot, ráadásul még hajszál sem kerülhet a szendvicsünkbe. Pár teljesen automatizált étterem és kávézó már működik Japánban és Amerikában.

Dr. Robot a maszk mögött

 

A robotok jelen vannak a kórházakban is. Persze itt sokkal kevésbé kapnak szabad kezet, ami érthető is, de például a modern szemműtétek során sokszor az orvosi csapat már csak segítségként van jelen.

A robotok keze ugyanis sosem remeg, nem tüsszentenek és a kalcium szintjük sem alacsony, így pontosabbak, mint bárki a világon. A szektorba tervezett gépek egy új generációját pedig arra fejlesztik, hogy az adminisztrációban segítsék az orvosokat, hogy ezzel is több időt szabadíthassanak fel az emberek számára.

Drónok a levegőben

 

Az Amazon hatalmas telepei mutatják be legjobban, hogy milyen lesz a modern webshopok fizikai háttere. A hírek szerint az emberek még mindig szörnyű körülmények között dolgoznak a cégnél, a robotok viszont könnyen leválthatják őket is hamar.

A teljes termékelhelyezést már futószalagok és kerekeken guruló, polcokat megemelő robotautók végzik. Az emberi erő ezután a dobozolásnál és a kiszállításnál játszik újra szerepet, de már ez sem sokáig. A cég már aktívan teszteli a csomagok drónnal való kiszállítását és terveik szerint nemsokára mindenki számára elérhetővé is teszik ezt a rendelési formát. (Persze egyelőre csak az USA-ban).

Robotok a hálószobában

 

A fent említett sci-fi filmekben sokszor megtalálhatók a robotnők és virtuális valóság szobák is, ahol az ember kiélheti legalantasabb vagy illegális vágyait is. Természetesen ez a vonal is folyamatosan fejlődik a robotikán belül. Harmony a 20 000 dolláros szexrobot már évek óta kapható. Japánban pedig már most több ezer fiatal él kapcsolatban virtuális partnerrel, bizonyos források szerint.

Csupán pár napja jelent meg a Chaturbate-ten az első nem-emberi „előadó”, aki egyből tarolt a platformon. ProjektMelody egy virtuális karakter, aki egy valódi ember mozgásait követve szerepel az adások során. A karakter még esetlen, de pár nap alatt lenyomta a legtöbb valódi nőt és férfit az oldalon. Többen már aggodalmukat is kifejezték a jelenséggel kapcsolatban. Ha a kereslet a virtuális nőkre növekszik és a platformok helyet adnak nekik, ők bezárhatják a bazárt.

Te félted a munkád a robotoktól?

katona.boldizsar

Korábbi cikkek

9 addiktív, mégis elhanyagolt sorozat a Netflixen, amit látnod kell!

Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…

47 perc telt el azóta...

Olyan újítást kap az Edge böngésző, amit a gamerek imádni fognak

2024.04.05. - A Microsoft Edge webböngésző olyan új funkciót kap, aminek bizonyára minden PC játékos…

1 óra telt el azóta...

Nem minden a számozás: ezt az AMD 3D V-Cache processzort ne válaszd

2024.04.05. – Manapság az AMD és az Intel teljesen más utat jár be, ha a…

2 óra telt el azóta...

899 forintért adnak 12 egészen remek játékot – köztük egy Falloutot

Bódi Dániel 2024.04.05. - Az Amazon Prime Magyarországon az egyik legjobb üzlet! 899 forintért ugyanis…

2 óra telt el azóta...

Több FPS-t ígér az Nvidia a Warzone Season 3-ban, ha letöltöd ezt a drivert

2024.04.05. - A Call of Duty Modern Warfare3-ban és a Warzone-ban általános probléma a teljesítmény…

2 óra telt el azóta...

Te le tudod verni AK-t League of Legends-ben? – Most megmutathatod!

2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…

4 óra telt el azóta...