Új frissítés érkezett a tesztszerverre.

A nagy port kavart 6.1-es frissítés után máris itt a folytatás, a 6.2 szerepében, ami a mai naptól már el is érhető a tesztszervereken. Változtak a gránátok, a kék zóna átláthatósága, megérkezett az Apex Legends-ből ismerős követő funkció és persze a TDM módot is megkaptuk.

Team Deathmatch

A 8v8 mód immáron elérhető a tesztszerveren. Kizárólag FPP-ben és maximum 10 percig tart egy mérkőzés. Az összes tudnivalót korábban összegyűjtöttük, ezeket itt találjátok.

Gránátok

  • A páncél enyhíti a gránátok sebzését, de a páncélt mostantól nem sebzi a gránát
    • A páncél az épségétől (%) függően óv majd meg a gránátsebzéstől
  • A gránátok 20%-kal kevesebbet sebeznek a fekvő játékosokra
  • 50%-kal nehezebbek lettek, így ennyivel több helyet is foglalnak a raktárunkban
    • 18 helyett 27 egységnyi helyet foglalnak
  • A biztosítótű kihúzása távolabbra is elhallatszik

Füstgránát

  • 3 másodperc helyett mostantól 1 másodperc alatt aktiválódik a füst

Stungránát

  • Megnövelték a hatósugarat 5 méterről 6,5 méterre
  • Ha valakit bevakít, az illető kamerája beremeg
  • A földre érkezés után 0,7 másodperc után vakít
  • Maximum 5 másodperc után robban

Molotov-koktél

  • 50%-kal gyorsabban terjed a tűz
  • A tűz mostantól kicsit tovább is terjedhet
  • Több sebzést szenvedünk el, ha folyamatosan a tűzben állunk (+10 hp/másodperc)
  • A tűz kicsit magasabbra is felér, nem csak a padlón cirkál majd

Bal/jobb kihajolás

Ahogyan WackyJacky is nemrég bemutatta, rengeteg múlhat azon, hogy balra vagy jobbra hajolunk egy tűzpárbaj során. Ezt most végre javították.

  • A jobbra hajoló játékosok többet fognak látni az ellenfelükből, mint korábban
    • A játékosok kicsit közelebb fognak hajolni a távcsőhöz (ADS közben) így könnyebben ellőhető a fejük

Karakin

  • Mostantól G36C és MP5K is spawnol a pályán
  • A First Aid Kitek gyakrabban fognak spawnolni
  • Csökkentették a bandázs spawnját
  • A DMR,SR és Win94 spawnja szintén csökkent
  • A dropot hozó repülők nagyobb sebességgel fogják átszelni az eget

Kék zóna

  • Levették a torzítás effekjét a kék zóna széléről
  • Jóval könnyebben kiszórhatóak így a kék zónában rekedt játékosok
  • A kék zónából be-ki lépő hangeffektek is módosultak

Vér effekt

  • A vér színének szaturációja növelve lett, így távolról is jobban látható, ha eltalálunk valakit
  • A távolságtól függően skálázódik a véreffekt

Követő mód

Az Apex Legends-ből ismert követési mód a PUBG-be is megérkezett. Ennek segítségével beállíthatjuk, hogy ejtőernyőzés során az egyik csapattársunkat kövesse a rendszer.

  • A térkép megnyitásával állíthatjuk be, hogy kit kövessünk

PUBG Labs: Skill alapú értékelés

Tovább folytatódik a skill alapú értékelés tesztszakasza. A korábbi teszt után változtattak pár dolgon, de egyelőre még mindig teszt jelleggel folynak a kísérletezések.

  • 5 meccs után sorol be a rendszer a rangunkba
  • Maximum Platinum 4-be dobhat be (2600 RP)
  • Az assist is befolyásolja a rangot
  • A csapattársaink megölése esetén büntet a rendszer (- kill)
  • Maximum 5 000 RP-ig számol a rendszer
  • Bukhatunk szintet/RP-t egy rosszabb meccs után

Teljesítmény

  • Javították a futásteljesítményt, különféle WorldOriginShift optimalizálásokkal

Skinek

  • Új skinegyüttesek érkeztek, amelyek egy hónapon át lesznek megvásárolhatóak (2020.3.19-ig)
  • Ezzel együtt az ejtőernyő hátizsákja is új modellt kapott

A hibajavításokat és a teljes patch notes-t itt találjátok

Nektek hogy tetszik az új frissítés?

https://www.facebook.com/groups/pubghunkozosseg/

×