Nyugalom, nem söpörték az asztal alá a problémát.

Az utóbbi időben a teljesítménybeli problémáktól volt hangos a PUBG közösség, ez azóta némileg csillapodott a nemrég érkezett TDM módnak köszönhetően. Ettől függetlenül a hiba továbbra is fennáll, szóval a megoldásra még továbbra is várnak a játékosok. Épp a TDM mód kapcsán röppent fel a kérdés, hogy mi a helyzet a mikrolagokkal, aminek javításán elvileg a 6.1-es update óta munkálkodnak.

Azt már korábban is elárulta Hawkinz, hogy a PUBG Corp. teljes gőzerővel dolgozik a megoldáson, ezúttal a nagy csönd után ismét megszólaltak:

„A szaggatás/akadozás továbbra is szerepel a fő prioritások között. Viszont sajnos még nem sikerült rájönnünk, hogy mi okozza mindezt. Több csapat is dolgozik rajta, egymástól függetlenül.”

A PUBG Corp. kommunikációs menedzsere továbbá elárulta, hogy a TDM mód pedig azon egyszerű oknál fogva most érkezett, hogy mostanra tudták beszorítani az ütemtervükbe. Mindezek mellett megjegyezte, hogy a játékosok már nagyon régóta kérték, épp ezért hozták el.

Reméljük minél hamarabb sikerül megtalálni a problémát.

https://www.facebook.com/groups/pubghunkozosseg/

 

×