A nemrég átalakított Kanal még mindig tartogat meglepetéseket a játékosoknak, legutóbb egy emeletek közti összefüggést szúrtak ki.

A pályák tökéletes ismerete, szinte alapvető elvárás a Rainbow Six játékosoktól. Ráadásul nem elég, ha tudjuk mi vár ránk a következő sarkon. Fejben kell tartani mi lehet alattunk, fölöttünk, a falakon túl, vagyis szó szerint mindent, ami a mapon előfordulhat.

Szerencsére a Ubisoft is igyekszik megkönnyíteni ezt a nehéz feladatot, most éppen Kanalon találtak fejlesztői segítséget a játékosok. Kiszúrták, hogy az emeleten található sárga csíkok nem csak úgy random havernek a földön.

Egészen pontosan jelölik, hogy az alatta lévő szinten merre futnak a falak.

 

Apróságnak tűnhet, de a meccs hevében sok mindent megkönnyíthet, ha tudatosan odafigyelünk ezekre a jelekre. Legfőképp elkerülhetjük azt a kellemetlen helyzetet, hogy tiszta célpontként az ellenfél célkeresztjébe sétáljunk, mert nem tudjuk a lenti falak kiosztását.

Kanal 2019-es felújításakor bevallottan fontos szempont volt a fejlesztők részéről, hogy a színekkel koordinálják és segítsék a játékosokat. Ráadásul a fejlesztők nem szeretnének itt megállni, a későbbi R6 map reworkökre is hasonló segítségeket ígérnek.

Card

Ti is örülnétek hasonló, apró segítségeknek a R6 fejlesztőktől?

Kiemelt ajánlat

Alliance Kulcstartó

2 890 Ft 1 560 Ft -46%

Kosárba

2 890 Ft 1 560 Ft -46%

Vidd magaddal mindenhová kedvenc esport csapatod! Az Alliance kulcstartó segít neked ebben. A kulcstartó, Alliance logót formál.

  • Méretek: Kb 4cm széles, 4 cm hosszú, az összhossza kb 8 cm... tovább »

    2 890 Ft 1 560 Ft -46%

    Kosárba

  • alliance
  • kulcstartó
  • esport
  • ajándékötlet

A csatornát természetesen a Twitch azonnal törölte, de a körülményekre tekintettel valószínűleg hamarosan ismét nézhető lesz.

Az esportolókat és streamereket is támogató energiaitalpor-gyártó most Dr. Disrespecttel is együtt dolgozik, kész italokra is nyomják a képét.

Két nem túl népszerű map keresztezéséből akár még valami jó is kisülhetne. Ezen gondolat mentén született meg Mikendi, bármikor kipróbálnánk.

×