A NiP hivatalos fejhallgatója járt nálunk egy alaposabb teszt erejéig.

Őszintén szólva már régóta szemezgetek az Xtrfy H2-vel, ugyanis ránézésre megszólalásig hasonlít a Hyperx Cloudra, de a netes képek alapján mégis minőségibbnek tűnik. A specifikációk is nagyjából stimmelnek, nagyjából csupán az Impedanciában különböznek, ugyanis a H2 32 Ohmos, ami elsőre kicsit soványkának tűnik, de ezek csak számok, a lényeg úgyis élesben dől el.

Csomagolás

A fejhallgató mellé egy mikrofont, egy kábelhosszabbítót és elosztót csomagoltak, illetve a Pixel ajándék bőr párnákkal is meglepi a vásárlóit a gyári szövet mellé, ami jó fej dolog, így ugyanis a garnitúra kétszer olyan hosszú ideig kibírja. Az Xtrfy viszont nem halmozott el bennünket az extrákkal, pedig a 29 ezer forintos árkategóriában nem ritka, hogy valami plusszal is meglepjék a vásárlókat.

Külső

Nos, a képek nem hazudtak, kézbe véve is az első szó, ami eszünkbe jut, az a minőségi jelző. Az Xtrfy mérnökei puha, gumiszerű matt borítást dobtak kívülről a fém részekre, ami sajnos úgy gyűjti az ujjlenyomatot, mint az NCIS. A fejhallgató 53 mm-es hangszórókkal rendelkezik, amelyek egy kicsit meg vannak döntve északi irányba.

A fejpántot műbőr borítja, amit egy sárga varrás rögzít, hogy az évek során ne legyen probléma az anyag elhasználódásával. Erre egy szavunk sem lehet. Továbbá a fejtartó pánt is kellemesen párnázott, így hosszabb viselés során sem érződik nehéznek a fejhallgató, noha 360 grammos súllyal rendelkezik, amennyiben a mikrofont is felpattintjuk, anélkül 30 grammal könnyebb.

Alapvetően egy 1,2 méteres kábellel látták el, ami tökéletes egy laptop vagy egy konzol mellé. Ezen helyet kapott egy hangerő állító, amivel a mikrofon érzékenységét is állíthatjuk. Jópofa cucc! Erre jöhet a 2 méteres ajándék hosszabbító kábel, illetve egy 20 centis adaptert is kapunk, amennyiben a hangkártyánkat két külön audiocsatlakozóval látták volna el.

Kényelem

Mint korábban említettem, a memóriahabos fejpárna rettentő jó dolog, ugyanis hosszabb használat esetén sem nehezedik az eszköz a fejünkre. Viszont végig olyan érzésem volt, mintha ezt nem az én fejemre találták volna ki. Míg a konkurencia termékei szinte kivétel nélkül rácuppantak a fülkagylómra, addig a H2 némileg kitartott.

Ezért odaadtam két kollégámnak is és kíváncsian vártam, hogy ők mit mondanak. Sajnos ők is hasonló konklúzióval tértek vissza.

„Valahogy nem az igazi, egyszerűen nem fekszik jól a fejemen. A fejemet nem terheli, de kényelmesnek nem mondanám” -jellemezték

Xtrfy ide vagy oda, kétlem, hogy a NiP-esek önszántukból szívesen használnák, amikor annyi jobb konkurens van a piacon.

Hangzás

Több rendszeren is megjárattuk az Xtrfy H2-t, hiszen ahányan vagyunk, annyiféle rendszeren használjuk a hangszórókat. Először a munkahelyi gépen szólaltattuk meg, ami egy HP Probook G6-ot takar. Ennek a hangrendszere hozza a tipikus átlag laptopokét. Őszintén megvallva az első hallásra eléggé elkeserítő volt, de persze tudjuk, hogy a hangszórókat be kell járatni, ez alól a fejhallgatók sem képeznek kivételt, így egy hét után már javult a helyzet, de nem túl sokat. A H2 ugyanis rendkívül nehezen hajtható. Egyszerűen az az ember érzése, hogy kell neki egy jobb fajta hangkártya, mert erőtlennek hat.

Ennek köszönhetően az asztali gépen már más volt a helyzet. Itt már egy középkategóriás külső hangkártya gondoskodott a hangképzésről, ami nem más, mint a Creative Sound Blaster X-Fi HD (SB1240).

Itt már érezhető volt a javulás, így már volt a zenéknek dinamikája, a magasok is rendben voltak, viszont a mély tartomány nem az igazi, pedig a bőrpárnák voltak szolgálatban. Játékokban ez lehet, hogy jól jön, de a zenék esetén egyszerűen kevésnek érződik a H2 által nyújtott teljesítmény.

Némi szoftveres tuning után már nem volt hiányérzetem, persze az sosem ideális, ha bele kell nyúlni az EQ-ba.

A közepek sem alkottak kiemelkedőt, de a legnagyobb probléma, az a kissé fátyolos hangzás. Mintha egy kendőn át hallgatnánk a zenét, egyszerűen nem érződik a közelség, amit egyébként szoftveresen szintén javíthatunk, de ezt nem nekünk, hanem a gyárnak kellett volna finomhangolnia. A hangkártyán a „Cristal Clear” funkció használata után már jóval közvetlenebbnek érződött a hangrendszer, némi basszus rápakolása után pedig a mélyek is nagyjából rendben voltak.

Az átlagos gamer viszont általában nem használ külső hangkártyát, így a gépem gyári hangkeltőjével is leteszteltem, hogy mit tud a H2. A játékokban nem volt probléma, a trappot meghallottam, a beazonosítása már nem volt olyan egyszerű, köszönhetően a kissé fátyolos hangzásnak, itt viszont még jól is jött, hogy a robbanásoknál a basszus nem viszi szét a fejemet. Zenehallgatásnál viszont egyből érződött, hogy ez így kevés. Kevés dinamika, gyenge mélyek, viszont kielégítő magas hangok jellemezték. A hangkártyát viszont maximumra kellett csavarni, míg mondjuk egy Clouddal el lehet lenni 20%-on. Ebből is látszik, hogy mennyire elkél egy izmosabb hangkártya az Xtfy H2 mellé.

A mikrofon pedig hozta a kötelezőt. Nyilván nem várunk el stúdióminőséget. A kommunikációval nem lesz gond, szerencsére nincs dobozhangja. A mikrofon fémszerű, hajlítható kábele viszont első osztályú. Bárcsak minden ilyen fejhallgatónak hasonló lenne…

 

 

Köszönjük a Pixelnek, hogy rendelkezésünkre bocsátották a terméket.

 

 

Összefoglalás

Xtrfy H2 teszt – Prémium feeling a középkategóriában


Szerzői értékelés

6

Abszolút vegyes érzések kavarognak bennem. Noha a külseje rendkívül minőségi látszatot kelt, felvéve már valahogy nem az igazi. Játékok terén hozza az elvárhatót, de amint zenehallgatásra kerül a sor, sajnos elvérzik. A kevés dinamika, kevés mély és a nem túl tiszta hangzás rányomja bélyegét a H2-re. Ezek után kissé nagyképűnek érződik a "built on experience" felirat, ami több helyen is visszaköszön. Az Xtrfy 28 990 Ft-os listaáron kínálja, viszont nem ritka az akció. Jelenleg 20 ezer forint a legolcsóbb helyen, ennyiért nem érződik rablásnak, tekintve a felhasznált anyagok minőségét. Játékra nem rossz választás, aki viszont a játékon túl zenehallgatásra is szeretné használni, az könnyen talál jobbat.

Minőségi anyaghasználat

Jó mikrofon

Játékokban hozza a kötelezőt

Jó magasok

Hangerőállító

Nincs semmi gyári extra a dobozban

Nagyon igényli az erősítést

Fátyolos hangzás

Kevés mély

Gyenge zenei teljesítmény

Nem illeszkedik tökéletesen a fejünkre

 

 

Olvasói értékelés

0

×