Végre kaptunk hivatalos információkat a Teamfight Tactics mobilos portjáról. Azt már tudtuk, hogy mikorra várható a megjelenés, de képeket most látunk először.

Azt már egy ideje tudjuk, hogy márciusban várható a Teamfight Tactics mobilos verziója. Ám ezen felül semmilyen hivatalos információval nem látott el minket a Riot Games, egészen idáig!

A legfrissebb Riot blogbejegyzés keretein belül végre betekintést nyerhettünk a fejlesztés alatt álló mobilos portba. A fejlesztők továbbá arról is beszéltek, hogy miben fog különbözni, valamint hasonlítani a PC-s verzióhoz viszonyítva. Azt már régóta tudjuk, hogy lesz átjárás a platformok között, vagyis a rendszer nem fogja elkülöníteni a mobiljátékosokat az asztali gépeken, vagy laptopokon játszóktól.

Így néz ki a hivatalos Home Screen – Riot Games

Többnyire a felhasználói felületen kellett kompromisszumokat kötniük a fejlesztőknek, de elmondásaik szerint sikerült megtalálni a megfelelő megoldást. Mivel az okostelefonok képernyőjén nincs akkora hely, mint a monitorokon, így különböző aspektusai a játéknak lenyíló ablakokon keresztül lesz elérhető. Ilyen például a Champion Shop (innen vásároljuk meg a karaktereink), valamint a tárgyaink kezelésének felülete.

A TFT Mobile akció közben – Riot Games

Ami viszont biztosan nem lesz a mobilos port része a megjelenéskor, az az in-game chat. Ennek lehetséges, hogy többen még többen örülnek is. A fejlesztők megpróbálták implementálni a játékba, de a klaviatúra kitakarta a játékfelület nagyját, ami a játékélmény rovására ment. S mivel utóbbi a legfontosabb, egyelőre elvetették a chat lehetőségét.

Kellemetlenség: Csúszik a tabletes megjelenés, a nagyobb hordozható készülékekre még éppen folyik a fejlesztés.

Minden más marad a régi, a tárgyak, a kompozíciók és a ranglétra is pontosan ugyan úgy fog működni, mint eddig, nem kell újratanulnunk a játékot.

https://www.facebook.com/groups/414926749102367/

×