A Cyberpunk 2077 az év egyik legjobban várt játéka, a fejlesztő CD Projekt RED pedig nem zárkózik el a Nintendo Switch port kiadásától.

Persze egyáltalán nem biztos, hogy valaha Nintendo Switch konzolon is megjelenhet a Cyberpunk 2077, de a fejlesztők alapvetően nem gondolják, hogy ne lehetne megoldani. Az bizonyos, hogy a 2020-ban (csúszva) megjelenő játék még nem lesz elérhető a hordozható konzolon, de a rajongók ettől még reménykedhetnek.

A Witcher 3 története jó példa, hiszen a játék először otthoni konzolokon és PC-n jelent meg, később a fejlesztők mégis találtak módot arra, hogy elkészüljön a Switch port. A játék persze nagy grafikai átalakításon ment keresztül. Mivel tehát ez sikerült, a rajongók most azt remélik, ez megtörténhet a Cyberpunk 2077 esetében is.

Egy interjúban a CD Projekt RED producere John Mamais elmondta, hogy habár jelenleg nem tervezik a Switch portot, de nem biztos abban, hogy sosem valósul meg.

Kép forrása: Screen Rant

„Nem tudom, hogy a Cyberpunk 2077 működne-e Nintendo Switch-en. Lehet, hogy túl sok lenne neki. Ugyanakkor a Witcher 3 esetében is ezt gondoltuk, de végül mégis sikerült megoldani”

Fontos tényező ebben, hogy a The Witcher 3 2015-ben jelent meg, a Cyberpunk 2077 pedig idén 2020-ban érkezik, vagyis utóbbi egy jóval fejlettebb technológián alapszik. Persze ez nem jelenti azt, hogy a cím sosem jelenhet meg a Nintendo konzolján. Valószínűleg a Cyberpunk 2077-et jócskán le kéne butítani a megfelelő futtatáshoz.

Persze jelenleg nincs terv a Switch port elkészítésére, de soha ne mondjuk azt, hogy soha. Ki tudja, mit hoz a jövő?

Te örülnél, ha a Cyberpunk 2077 Switchre is megjelenne?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×