Redshell élő adásban futott bele az újgenerációs csalásba. McCree aimja tökéletesre volt programozva, saját mozgása viszont egyáltalán nem volt.

Újfajta csalásra lett figyelmes a népszerű streamer Redshell. A szokásos wallhack és aimbot páros helyett ezúttal egy sokkal kevésbé feltűnő cheat jött szembe. Jobban megnézve persze mégis egyértelmű volt a csalás, amit végül lebuktattak a nézőkkel.

McCree tulajdonképpen célozni tökéletesen tudott, a mozgását viszont mintha kitörölték volna. A célkeresztjét csak vízszintes irányba mozgatta, a vertikálisan szinte meg sem mozdult a crosshair. A pályán pedig végig Reinhardtot követte, magától egy lépést sem tett a mapon.

Redshell és a nézők tanácstalanok voltak, sosem láttak még ilyen jellegű csalást. Ekkor jött a fordulat, a chaten megjelent a csaló Reinhardt játékos. Igen, McCree ugyanis egy mesterséges intelligencia által irányított BOT volt csupán.

„Ez az első AI (mesterséges intelligencia) alapú csalás az Overwatch-ban. Egyszerűen követi Reinhardtot és belő mindenkit.”

Szomorú tendencia lehet, ha elszaporodnak ezek a jellegű csalások. Egyrészt a BOT-ok elveszik a helyet a valódi játékosok elől. Másrészt az aimbot továbbra is inkorrekt lövéseket fog osztani, vagyis ez még rosszabb, mint egy sima segédprogramos cheat.

×