Will Smith és Martin Lawrence tizenhét év kihagyás után újra a rosszfiúk bőrébe bújt. Már csak az a kérdés, hogy korosodó karaktereiknek sikerült-e ugyanazt az izgalmat hozniuk a mozivászonra, amit jól megszoktunk tőlük?

A Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk címet viselő film nem túl szerencsés időszakban került a mozikba. A január többnyire az anyátlan filmek időszaka, azoké, amikben még a stúdió sem hisz igazán. A karácsonyi időszak dömpingje és az első áttörést jelentő húsvéti ünnepi hétvége között kevés jó filmet láthatunk. A Bilall Fallah és Adil El Arbi rendezésében készült Bad Boys viszont a kivételek közé tartozik.

A film húsz évvel az első és tizenhét évvel a második felvonás után játszódik. Főszereplői, Mike Lowrey (Will Smith) és Marcus Burnett (Martin Lawrence) nyomozók már jócskán karrierjük vége felé járnak. Hogy megfelelően érzékeltessék a nézőkkel az eltelt időt, a rendezők már rögtön a film elején tisztázzák, hogy főszereplőink érett korba léptek, mióta utoljára láttuk őket. Burnett olyannyira, hogy nem is saját gyermeke, hanem unokája születésére száguld épp a kórházba már az első izgalmas percekben.

 

A rendezői székben, bár nem Michael Bay-t köszönthetjük, azért nem kell nagyon hiányolnunk a tőle megszokott autós üldözéseket és robbanásokat a Bad Boys harmadik felvonásából sem. A film így szépen illeszkedik a trilógia soraiba és abból is képes sztorielemet csinálni, hogy a rosszfiúk már nem is olyan rosszak, mint voltak. Marcus unokája születése után például a nyugdíjba vonulás gondolatával kacérkodik, míg Mike a régi szép időket visszaidézve igyekszik élni az életét.

A két karakter ellentéte érdekes színt visz a filmbe, míg az izgalomról egy régi ellenség feltűnése gondoskodik. Egy ismeretlen bérgyilkos tör Lowrey életére, ami hátráltatja kicsit Marcus nyugdíjba vonulásának terveit. A rosszfiúk még egy utolsó melóra összeállnak, hogy kiderítsék az igazságot és elkapják a bűnözőket. Szerencsétlenségükre azonban dinamikus duójuk kiegészül az AMMO (Advanced Miami Metro Operations) csapatával. A fiatal és képzett technikai zsenikből álló csapat enyhén hajaz a Halálos iramban “családépítő” modelljére. Abban is fontos szerep jut nekik, hogy érzékeltessék, Lowrey és Burnett bizony nem mai gyerekek már. A két zsaru ráadásul nem kis hőskomplexussal is küzd, ami a való életben már rács, de legalábbis asztal mögé juttatta volna őket.

Mike Lowrey - Will Smitch, Marcus Burnett - Martin Lawrence

Kép forrása: thr.com

Kit érdekel azonban a való élet, amikor két órán keresztül nézhetjük Will Smith és Martin Lawrence enyhén vérszomjas, félelmet nem ismerő, önelégült, mégis végtelenül vicces párosát? Ha ennek a két színésznek a nevét egy film stáblistáján látjuk szerepelni, az majdnem a biztos siker záloga. Véleményem szerint kettejük miatt tud olyan jól működni harmadjára, közel húsz év kihagyás után is a Bad Boys, mint először.

A történet sok újat nem nyújt, az alapkoncepció ugyanis továbbra is az, mint az előzőekben. Van egy ellenfél, akit csak ez a két rettenthetetlen zsaru tud legyőzni. Van egy váratlan fordulat, majd a látványos fináléban érnek össze a szálak. Mindeközben izgalmas üldözések, Michael Bay-t megszégyenítő robbanások, bámulatos harcjelenetek és frappáns szócsaták szem-és fültanúi lehetünk a Bad Boys – Mindörökké rosszfiúknak köszönhetően. Ez a film egy szerelmeslevél Smith-nek és Lawrence-nek, az első két film rajongóinak pedig egy igazi nosztalgiautazás.

AMMO - Bad Boys for Life

Kép forrása: celebmafia.com

Csak az új szereplőket éreztem kissé elpocsékoltnak. Az AMMO sorai között feltűnik például Vanessa Hudgens (Kelly), Charles Melton (Rafe) és Alexander Ludwig (Dorn) is. A színésznőt az utóbbi időben a Netflix karácsonyi filmjeiben és kisebb költségvetésű produkciókban láthattuk. Melton karrierje ugyanakkor most indul. 2017-óta szerepel a CW Riverdale című sorozatában, mint Reggie Mantle, de kisebb szerepekben már korábban is láthattuk a Glee és az Amerikai Horror Sztori című sorozatokban is. Hármójuk közül a Dornt alakító Alexander Ludwig karrierje nyúlik vissza a legrégebbre, és az ő filmográfiája a legszínesebb is. A kanadai színészt a legtöbben most a Vikingek című sorozatból ismerhetik, mint Björn Lothbrok, de szerepelt többek között A Boszorkány-hegyben és Az éhezők viadalában is.

Amennyiben a stúdió a harmadik Bad Boys film sikerén felbuzdulva úgy döntene, hogy spin-offot is készít a trilógiához, úgy rájuk lenne érdemes nagyobb figyelmet fordítaniuk. Az AMMO kötelékében mindhárom színész kiváló munkát végzett, amikor lehetőségük nyílt rá, szépen adták az ívet Smith és Lawrence karaktereinek. Az egyik emlékezetesebb jelenetük az előzetesben is látható, habár a két húzónév nélkül nem biztos, hogy lenne elég anyag egy saját film elkészítéséhez az AMMO-val a középpontban.

Martin Lawrence, Will Smith - Bad Boys

Kép forrása: variety.com

A film gonosztevői, Isabel Aretas (Kate del Castillo) és Armando Armas (Jacob Scipio) is hasonló kategóriába esik. A színészek teljesítményére nem lehet panaszunk, ahhoz képest azonban, hogy kulcsfontosságú szerepet játszanak, viszonylag keveset láthatjuk őket a vásznon. Ezért egy kicsit úgy érződhet, hogy a film csak a régi szép emlékek felidézésére játszik, amit Smith és Lawrence karaktere is csinál utolsó közös kalandjuk során.

A Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk összességében tökéletesen teljesíti azt a feladatot, amire készült. A moziba beülve jót nosztalgiázhatunk a két nagyszájú zsaru legújabb kalandján, miközben dorombolnak a jobbnál-jobb sportkocsik, és látványos robbanások gondoskodnak az állandó érdeklődés fenntartásáról.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

Összefoglalás

Bad Boys for Life – Még mindig jók a rosszfiúk? – Kritika


Szerzői értékelés

7

A Bad Boys - Mindörökké rosszfiúk egy tökéletes film, ha csak egy kis kikapcsolódásra vágyunk. Nem ígér sokat, de azt be is tartja, ennek megfelelően, akinek tetszett az előző két rész, annak ezzel sem lesznek problémái, ennél többet azonban ne várjunk nagyon tőle.

Will Smith és Martin Lawrence még mindig zseniális páros
Akár egy Michael Bay filmen is ülhettünk volna
A mellékszereplők kiemelkedő alakítást nyújtanak, de kicsit kevés hangsúlyt kapnak

Kicsit erőltetettnek tűnik
A film célja a nosztalgiateremtés, vagyis, hogy még egy bőrt lehúzzanak a karakterekről. Ennél többet nem nagyon tud adni

Olvasói értékelés

0

×