Jól indult, majd a mélybe zuhant a Sherlock készítőinek új sorozata – Dracula kritika

Bram Stoker klasszikus rémtörténetét valamilyen formában már szinte mindenki ismeri. 1897-es első megjelenése óta több adaptáció is készült belőle. A legismertebbek között olyanokat tartunk számon, mint a Lugosi Béla főszereplésével készült Drakula, Francis Ford Coppola 1992-es remekműve, vagy épp a Drakula halott és élvezi Leslie Nielsennel a főszerepben.

A sztorit többször újraálmodták kis képernyőn is. Egyik legfrissebb feldolgozása a mindössze egy évadot megélt Dracula 2013-ban az NBC műsorán látott napvilágot a Tudorokból ismert Jonathan Rhys Meyers-szel a címszerepben. Azt gondolnánk, hogy egy lassan másfél évszázados történetről már nem lehet több bőrt lehúzni, Moffat és Gatiss mégis megpróbálta.

Az ő Draculájuk Claes Bang főszereplésével a BBC One műsorára készült, nemrég pedig a Netflix-en vált széles körben elérhetővé a nézők számára. A három részes “minisorozat” a Sherlock mintáját követve három másfél órás epizódból épül fel, melyek minden eleme a Mofftiss-ként is emlegetett írópáros nevéhez kötődik. A rendezői székekben olyan neveket köszönthettünk, mint Jonny Campbell (Westworld, Informer), Paul McGuigan (Alvilági játékok) és Damon Thomas (Megszállottak viadala). A készítők múltját tekintve tehát ez még egy jó sorozat is lehetett volna, de valami valahol nagyon félrement.

Hogy mi(k) a pontos bajok a Draculával, nem könnyű spoilermentesen összefoglalni, de azért teszek rá egy próbát. Kezdjük is az első résszel és az alaptörténettel!

A sztori lazán alapszik csak Bram Stoker regényén. Főszerepében természetesen a havasalföldi fejedelmet, Vlad Tepest (Claes Bang) láthatjuk, aki ódon kastélyából az újvilágba vágyik, ezért vesz magának egy birtokot Angliában. Ehhez a fiatal, de nagyravágyó Jonathan Harker (John Heffernan) segítségét kéri, aki a papírmunka elvégzése mellett mással is szolgál a rejtélyes grófnak.

Az első rész hangulata a zord erdőséggel, a labirintusként működő várral és Jonathan már-már őrületbe forduló karakterével horrorfilmben is megállná a helyét. Majdnem hajlandóak vagyunk azt is elnézni a készítőknek, hogy látszólag sem a terület történetének, sem földrajzának nem néztek különösebben utána. Így történhetett meg az is, hogy valaki egy folyón leúszva Erdélyből Budapesten kötött ki. Az már csak hab a tortán, hogy a magyar fővárosban mindenki gond nélkül beszéli az angolt a 19. század végén és még csak jelzés értékkel sem hangzik el egyetlen magyar szó sem. A polkorrektség nevében talán afölött is szemet tudunk hunyni, hogy a pesti apácazárdában ázsiai és afrikai származású nővéreket látunk. Minden negatívumért kárpótol ugyanis kicsit a két főszereplő sakkjátszmára emlékeztető szócsatája.

Claes Bang Draculája mellett ki kell emelni ugyanis Dolly Wells karakterét is, aki mindenben méltó ellenfele a több száz éves grófnak. Agatha nővér egy olyan erős és okos női szereplő, aki miatt már egyedül érdemes lenne megnézni a show-t. A vámpírral kiegészülve akár képes lenne elvinni a hátán az egész sorozatot is, ha nem lenne a harmadik epizód.

Az első rész kissé pontatlan, de feszültséggel és vérrel teli másfél órája után már a második is leszálló ágat mutat. Itt a különböző karakterek személyes drámája, a rendszeres visszatekintések és a főszereplő Dracula halott és élvezi pillanatai segítik át a nézőt az újabb kilencven percen. Mindezt azért, hogy az utolsó epizóddal hazavágjanak mindent, amit eddig felépítettek.

Hogy mi járt Moffat és Gatiss fejében, amikor kitalálták a sorozat váratlan fordulatát csak sejteni lehet. Akartak valami hasonlót a Sherlock-hoz, mondván, ha egyszer bevált, akkor miért ne válna be újra. Más az azonban, ha már az első résztől építesz valamit, bemutatod, hogy a klasszikus regényből szalasztott karaktered bizony más körülmények között is megállja a helyét. És más az, ha kihúzod a nézőid lába alól a talajt és jól megrugdosod őket, amikor már a földön vannak.

Azt meg kell hagyni ennek a sorozatnak, hogy a várakozásokkal ellentétben sikerült valami újdonságot csempésznie a jól ismert Dracula sztoriba. Csak a két főszereplő, Claes Bang és Dolly Wells karaktere miatt nem érzem teljesen elpocsékoltnak azt a háromszor másfél órát, amit a megnézésével töltöttem. Ennek ellenére nem mondanám, hogy megérte volna.